Berendezkedés
Az én nagyszüleim elég feltűnően intézték a találkozást, hogy még véletlenül se keveredjek el a tömegben. Konkrétan egy óriásplakát méretű kartonlapot tartottak a fejük fölé: Lilla Stronge!!!- ez állt rajta.
- Nem hiszem el!- sóhajtok a fejemet rázva, majd levadászom a bőröndjeimet, és telepakolva sietek oda a nagyihoz.
- Szia nagyi! Milyen jó látni!- mosolygok rá.
- Jaj, Lilla, mekkorát nőttél!- néz rajtam végig.
Köszönök a papinak is, és miután minden rutinkérdés/felkiáltás megvolt (milyen volt az út?, és Éhes vagy?, meg Milyen sokat változtál!), beszálltunk a taxiba. Még nem ültem taxiban.
Egy kékre festett emeletes háznál álltunk meg. A mama és a papa a negyedik emeleten laknak, szóval kifulladva álltam meg az ajtó előtt, ők pedig kérdőn néztek rám, ahogy éppen a térdemre támaszkodva lihegtem.
- Ööö...elég magasan vagytok.- egyenesedek ki, és elpirulva várom, hogy megpillantsam a szobákat.
- Legközelebb lifttel jövünk.- súgja a papának, mire felnevetnek. A papa előhúz a zsebéből egy ezüstkulcsot, és kinyitja az ajtót. Az első amit meglátok, az egy nagy előtér. Mindenhol fapadló van, és elegáns vörös falak. Innen nyílik a konyha (narancs kövekkel kirakott fal, modern berendezéssel és fa asztallal), a nappali (vörös falak, és barátságos, de szintén nagyon modern bútorok), a fürdő (a kék árnyalatai csempéből, és sarokkád- !), meg a háló, ami fehér-fekete mindenhol. Kérdőn nézek, hogy "és én???", mire a nagyi bevezet a nappaliba. Egy fal takarásában körkörös csigalépcső vezet fel, és szemem elé tárul a második emelet. Egy külön fürdő, ami lila színek szerint van elkészítve, és egy másik hálószoba. Napsárga falak, és egy dupla ágy, tükör, és ruhásszekrény. A falon három polc a cuccaimnak, a fal előtt pedig íróasztal.
- Bámulatos!- mosolygok.
- Örülök, hogy tetszik. Szerettük volna, ha otthon érzed magad.
- Sikerült.- nézek körbe még egyszer.
- Köszönöm. Segítsek kipakolni, vagy menni fog egyedül is?- kérdezi a bőröndjeimre nézve.
- Megcsinálom egyedül.- jelentem ki, mire a mama kimegy, és én nekiállok a pakolásnak. Először a ruháim rakom rendbe, és teszem őket a helyükre, majd a könyveimet az ágyon egyensúlyozva a magas polcra pakolom, végül az összes többi cuccot is helyre teszem. A legutolsó tárgy egy fénykép. Kicsi vagyok rajta, anyu és apu körbeölelnek, közöttük állok és mindhárman mosolygunk. Leteszem az asztalra a képet, és előszedem a celluxot, majd sarkainál fogva felragasztom. Végül a laptopomon benyomom Katy Perry- Roar című számát, és én is énekelni kezdem, megfeledkezve mindenről. Általában ez történik, ha énekelek. Kissé hangosabban éneklek, mint azt kéne. A szám végén az ajtóban a papát és a mamát látom. Vörös fejjel nézek rájuk. Mióta állhatnak ott? Legnagyobb meglepetésemre tapsolni kezdenek. Kérdőn bámulok rájuk. Mosolyognak.
- Hát ezért mész a művészeti gimnáziumba! Már értem!- bólogat a papa.
- Jaj, ez csodálatos volt!- ölel meg nagyi.
- De én csak...csak énekeltem!- rázom a fejem. Mi van itt?!
- Milyen művészeti gimi? Hiszen én magántanuló leszek! Anyuék mondták!- kiáltok fel idegesen, mire a mamáék félrenéznek és dadogni kezdenek.
- Mi ez az egész?
Köszönök a papinak is, és miután minden rutinkérdés/felkiáltás megvolt (milyen volt az út?, és Éhes vagy?, meg Milyen sokat változtál!), beszálltunk a taxiba. Még nem ültem taxiban.
Egy kékre festett emeletes háznál álltunk meg. A mama és a papa a negyedik emeleten laknak, szóval kifulladva álltam meg az ajtó előtt, ők pedig kérdőn néztek rám, ahogy éppen a térdemre támaszkodva lihegtem.
- Ööö...elég magasan vagytok.- egyenesedek ki, és elpirulva várom, hogy megpillantsam a szobákat.
- Legközelebb lifttel jövünk.- súgja a papának, mire felnevetnek. A papa előhúz a zsebéből egy ezüstkulcsot, és kinyitja az ajtót. Az első amit meglátok, az egy nagy előtér. Mindenhol fapadló van, és elegáns vörös falak. Innen nyílik a konyha (narancs kövekkel kirakott fal, modern berendezéssel és fa asztallal), a nappali (vörös falak, és barátságos, de szintén nagyon modern bútorok), a fürdő (a kék árnyalatai csempéből, és sarokkád- !), meg a háló, ami fehér-fekete mindenhol. Kérdőn nézek, hogy "és én???", mire a nagyi bevezet a nappaliba. Egy fal takarásában körkörös csigalépcső vezet fel, és szemem elé tárul a második emelet. Egy külön fürdő, ami lila színek szerint van elkészítve, és egy másik hálószoba. Napsárga falak, és egy dupla ágy, tükör, és ruhásszekrény. A falon három polc a cuccaimnak, a fal előtt pedig íróasztal.
- Bámulatos!- mosolygok.
- Örülök, hogy tetszik. Szerettük volna, ha otthon érzed magad.
- Sikerült.- nézek körbe még egyszer.
- Köszönöm. Segítsek kipakolni, vagy menni fog egyedül is?- kérdezi a bőröndjeimre nézve.
- Megcsinálom egyedül.- jelentem ki, mire a mama kimegy, és én nekiállok a pakolásnak. Először a ruháim rakom rendbe, és teszem őket a helyükre, majd a könyveimet az ágyon egyensúlyozva a magas polcra pakolom, végül az összes többi cuccot is helyre teszem. A legutolsó tárgy egy fénykép. Kicsi vagyok rajta, anyu és apu körbeölelnek, közöttük állok és mindhárman mosolygunk. Leteszem az asztalra a képet, és előszedem a celluxot, majd sarkainál fogva felragasztom. Végül a laptopomon benyomom Katy Perry- Roar című számát, és én is énekelni kezdem, megfeledkezve mindenről. Általában ez történik, ha énekelek. Kissé hangosabban éneklek, mint azt kéne. A szám végén az ajtóban a papát és a mamát látom. Vörös fejjel nézek rájuk. Mióta állhatnak ott? Legnagyobb meglepetésemre tapsolni kezdenek. Kérdőn bámulok rájuk. Mosolyognak.
- Hát ezért mész a művészeti gimnáziumba! Már értem!- bólogat a papa.
- Jaj, ez csodálatos volt!- ölel meg nagyi.
- De én csak...csak énekeltem!- rázom a fejem. Mi van itt?!
- Milyen művészeti gimi? Hiszen én magántanuló leszek! Anyuék mondták!- kiáltok fel idegesen, mire a mamáék félrenéznek és dadogni kezdenek.
- Mi ez az egész?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése