Első nap az iskolában
"Váratlanul történt"
A papa végül (szigorúan a papucsát nézve) elmesélte az egészet.
- Lilla, te nem leszel magántanuló, csak a szüleid voltak olyan gyávák, hogy nem mondták el.- a mondat elhangzása után a papa szemében és arckifejezésében megváltozott valami. A szemembe nézett, és folytatta.
- A hangod olyan, amilyen nem sok embernek van. Ez az adottság nem sok embernek adatik meg a világon, és te, az egyik vagy azok közül, akiknek viszont igen!- vált lelkesre. Látom rajta a büszkeséget, ami miatt meginog bennem a harag, és az, hogy kijelentsem "Én ezt nem csinálom!".- Kár lenne eltitkolni. Ebben jó vagy, és ezzel sokra viheted. Kérlek érts meg minket!- fejezi be.
- Én...én nem értem.- jelentem ki sokkos állapotban, mire a papa máris kezdené újra a magyarázást, de felteszem a kezem.- Anyu és apu nem szóltak nekem. A saját szüleim nem tudtak velem megbeszélni ennyit. Egy kis apróságot, aminek ráadásul mindennél jobban örülök. Az én szüleim elhagytak. Nem! Nem "elhagytak", hanem elrejtőztek előlem. Mert nem merték elmondani, hogy tehetségesnek látnak, és büszkék rám.- mondtam ki az igazságot halkan, és a földre szegeződött tekintettel. Éreztem, hogy a nagyszüleim aggódva méregetnek. Egy perc alatt már sírtam is. Zokogva borultam a nagyi vállára, aki csak bevezetett a szobámba, leültetett az ágyra, és a hátamat simogatva csitított.
- Semmi gond. A szüleid nagyon szeretnek téged, Lilla. És nem vihettek magukkal, mert akkor ezt a lehetőséget nem használtátok volna ki. Holnap kezdődik az első iskolanapod, nyugodj meg. Minden könyved nálad van, a szekrény legalsó fiókjában. Van iskolatáskád, mert hoztál, és minden mást megvettem én. Csak pihend ki magad.- mosolyog rám kedvesen, mire megtörlöm a szemem, és hüppögve válaszolok.:
- Mama, nagyon szeretlek téged, és a papát is. Örülök, hogy hozzátok költözhetek!
- Mi is szeretünk.- szögezi le, majd kimegy, de az ajtóban visszafordul, és újra megszólal.
- Lilla, te ne "rejtőzz el"! Légy okos.- mondja komolyan, és eltűnik a szemem elől.
Reggel fáradtan ébredek, és a hasam görcsöl. Izgulok. Az első nap a suliban, és minden váratlanul történt. Nem készültem, bár ezzel csak sok-sok végigizgult percet spóroltam meg magamnak. Anya és apa dolgát lezártam, én innentől kezdve ugyan úgy viselkedem velük, mint ahogy ők velem. Elrejtőzök. Legalábbis egy időre biztosan.
Gyorsan felvettem egy virág mintás kötött pulcsit, és egy hozzá illő kötött sapit, majd egy sárga szűk szárú farmert is felhúztam, végül pedig ezüst kiegészítőkkel bajlódtam egy sort. Aztán minimális smink, és hajfésülés sok ideig, majd már készen is álltam az első napra. Hideg volt. Nagyon.
- Jól nézel ki!- dicsértek meg a nagyszüleim, miközben hátamra kaptam a mostanában divatos, retró stílusú, virágokkal díszített táskám. Mivel nem volt órarendem, ezért ma mindent elvittem magammal. Így viszont elég furán festettem, de mindegy.
- Köszi!- nyögtem, és megpróbáltam kiegyenesedni, de nem sikerült, mert a táska elhúzott. A papa épp időben kapott el.
- Megint köszi!- mosolyodtam el, és az ebédpénzem elrakása után (a mama szerint, ő nem fog reggel korán kelni, és ebédet csinálni nekem, szóval pénzt kapok, hogy idézem "vegyél, amit finomnak találsz!") indultam a suliba. Minden igyekezetem ellenére is majdnem elestem. Végül sikerült esés nélkül eltalálnom a suliba (a nagyszüleim részletesen elmagyarázták az utat), bár a buszozás is sokat segített. Nagyon hideg van. A tanulók ma jöttek be először a téli szünet után, így ment a sztorizás, hogy ki-mit-hol-mikor csinált a szilveszterkor kivel/kikkel és mit kapott karácsonyra. Én azt, hogy New York-ba utazhatok. Mintha nem lett volna muszáj.
Megállok az órási, mégis nagyon modern (meg kell kérdeznem: Itt minden modern?!) gimi előtt, és kissé lassú léptekkel megyek be. 3 emelet, szekrények, és gyönyörű minden. Egy pár srác az előtérben táncol, iszonyú profik, egy lány pedig kicsit később csatlakozik hozzájuk. Mind nagyon tehetségesek.
Kiszúrok egy lányt, aki egyedül áll (ez itt nem nagyon jellemző), és odamegyek hozzá.
- Szia! Nem tudod, merre van az igazgatói?- kérdezem meg mosolyogva. Barna vállig érő haja van, és szoknyát (!), meg garbót visel.
- Ezen a folyosón előre, és a legvégén a bal oldali ajtó.- válaszol barátságtalanul.
- Köszi.- mondom halkan, majd elindulok.
- Miss Stronge, örülünk, hogy ebben az évben már a mi iskolánkat választja. Reméljük ebben az évben a tanévnyitó ünnepségen is itt lesz.- mosolyog rám kedvesen.
- Igen, én is.
- Rendben. Akkor adok egy órarendet, és mehet is. A tanárai mind tudnak az érkezéséről, menjen a leírt termekbe. Viszont látásra!- int a kezével.
- Köszönöm, viszlát!- köszönök el én is, majd a tantermem felé haladok. Az ajtó elé érve óriási hangzavarra leszek figyelmes, de belépek. Mindenki felém fordul, és engem néz.
- Mama, nagyon szeretlek téged, és a papát is. Örülök, hogy hozzátok költözhetek!
- Mi is szeretünk.- szögezi le, majd kimegy, de az ajtóban visszafordul, és újra megszólal.
- Lilla, te ne "rejtőzz el"! Légy okos.- mondja komolyan, és eltűnik a szemem elől.
Reggel fáradtan ébredek, és a hasam görcsöl. Izgulok. Az első nap a suliban, és minden váratlanul történt. Nem készültem, bár ezzel csak sok-sok végigizgult percet spóroltam meg magamnak. Anya és apa dolgát lezártam, én innentől kezdve ugyan úgy viselkedem velük, mint ahogy ők velem. Elrejtőzök. Legalábbis egy időre biztosan.
Gyorsan felvettem egy virág mintás kötött pulcsit, és egy hozzá illő kötött sapit, majd egy sárga szűk szárú farmert is felhúztam, végül pedig ezüst kiegészítőkkel bajlódtam egy sort. Aztán minimális smink, és hajfésülés sok ideig, majd már készen is álltam az első napra. Hideg volt. Nagyon.
- Jól nézel ki!- dicsértek meg a nagyszüleim, miközben hátamra kaptam a mostanában divatos, retró stílusú, virágokkal díszített táskám. Mivel nem volt órarendem, ezért ma mindent elvittem magammal. Így viszont elég furán festettem, de mindegy.
- Köszi!- nyögtem, és megpróbáltam kiegyenesedni, de nem sikerült, mert a táska elhúzott. A papa épp időben kapott el.
- Megint köszi!- mosolyodtam el, és az ebédpénzem elrakása után (a mama szerint, ő nem fog reggel korán kelni, és ebédet csinálni nekem, szóval pénzt kapok, hogy idézem "vegyél, amit finomnak találsz!") indultam a suliba. Minden igyekezetem ellenére is majdnem elestem. Végül sikerült esés nélkül eltalálnom a suliba (a nagyszüleim részletesen elmagyarázták az utat), bár a buszozás is sokat segített. Nagyon hideg van. A tanulók ma jöttek be először a téli szünet után, így ment a sztorizás, hogy ki-mit-hol-mikor csinált a szilveszterkor kivel/kikkel és mit kapott karácsonyra. Én azt, hogy New York-ba utazhatok. Mintha nem lett volna muszáj.
Megállok az órási, mégis nagyon modern (meg kell kérdeznem: Itt minden modern?!) gimi előtt, és kissé lassú léptekkel megyek be. 3 emelet, szekrények, és gyönyörű minden. Egy pár srác az előtérben táncol, iszonyú profik, egy lány pedig kicsit később csatlakozik hozzájuk. Mind nagyon tehetségesek.
Kiszúrok egy lányt, aki egyedül áll (ez itt nem nagyon jellemző), és odamegyek hozzá.
- Szia! Nem tudod, merre van az igazgatói?- kérdezem meg mosolyogva. Barna vállig érő haja van, és szoknyát (!), meg garbót visel.
- Ezen a folyosón előre, és a legvégén a bal oldali ajtó.- válaszol barátságtalanul.
- Köszi.- mondom halkan, majd elindulok.
- Miss Stronge, örülünk, hogy ebben az évben már a mi iskolánkat választja. Reméljük ebben az évben a tanévnyitó ünnepségen is itt lesz.- mosolyog rám kedvesen.
- Igen, én is.
- Rendben. Akkor adok egy órarendet, és mehet is. A tanárai mind tudnak az érkezéséről, menjen a leírt termekbe. Viszont látásra!- int a kezével.
- Köszönöm, viszlát!- köszönök el én is, majd a tantermem felé haladok. Az ajtó elé érve óriási hangzavarra leszek figyelmes, de belépek. Mindenki felém fordul, és engem néz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése