Apró technikai gondok

Tehát ma is jót alakítottam: először kitöröltem a 13. fejezetet. Aztán meg megpróbáltam bemásolni a weblapról (megnyitott lapon még ott volt a fejezet) és ennek érdekében a háttérszín nem volt megfelelő. Szóval megpróbáltam megcsinálni. Ennek az érdeme a 13. fejezet mostani kinézete. Ezt alakítottam ma. Hát ja. Amúgy ma vagy holnap (szerintem inkább ma) felrakok egy ajánlót egy filmről, akit érdekel nyugodtan jöjjön és olvassa el.

14. fejezet

Először is köszönöm, hogy már 800-an vagyunk! Másodszor pedig azt is, hogy mindezt lehetővé tettétek számomra. Minden nap eszembe jut, hogy írnom kell és boldog vagyok miatta. KÖSZÖNÖM.
Na ennyi lenne a szokásos "köszönöm szöveg". Most pedig a Hawaii minta új része.

- Hát persze!- nevet fel a megkönnyebbüléstől.
- Óóó! Akkor jó.- mondom valamivel nyugodtabban.
- Miért hitted, hogy nem?- kérdezte még mindig nevetve.
- Hát, mert sosem beszéltünk erről.- próbáltam védekezni, de megtört a jég. Elröhögtem magam. Hogy lehettem ilyen hülye?
- Aha, tehát ami fél órával ezelőtt történt a ház előtt, nem volt elég egyértelmű?- piszkált még egy kicsit aranyosan.
- Jó-jó.- válaszoltam belátva az igazát.
- Tudod, hogy te vagy a csajom.- jelentette ki kedvesen, mire én elvörösödtem, de a név hallatán azonnal röhögnöm kellett. Caleb is elnevette magát és ott, abban a percben nagyon boldog voltam. Még beszéltünk kicsit, aztán elmentettem a számát. Természetesen Caleb néven, mert utálom, mikor valaki a barátját becézgeti. Folyamatosan vigyorogtam, majd ráeszméltem, hogy ma milyen hülye voltam. Miért hittem, hogy Calebnek ez nem jelentett annyit, mint nekem? Minden esetre megígértem magamnak, hogy máskor nem csinálok ilyen hülyeségeket.

13. fejezet

- És akkor ti most jártok?- kérdezte anyu, miután mindent elmondtam és hallgatva bámultam rájuk. A kérdés hallatán megfagyott bennem a vér. Most akkor járunk? Nem beszéltünk róla. Semmiről sem. Alig ismerem. A felismerés eszeveszett erővel vágott arcon. Mit képzeltem? Ezzel a fiúval egyszer randiztam, akkor is egymás mellett ültünk 2 órán át (ha azt a kéz-a-kézben dolgot nem számoljuk). Semmit sem tudok róla, a zenei ízlésén kívül. Te jó ég!

- Igen.- hazudtam azonnal.

- Rendben. Nos ez esetben, minden rendben van.- nézett rám apu.

- Ennyi?- húztam  össze a szemöldököm.

- Igen, már találkoztunk vele, nagyon rendes gyereknek tűnik.- néz rám anyu is. Hűű, szülők bizalma. Wow!

- Akkor mehetek a szobámba?- imádkozom, hogy már végre indulhassak.

- Persze, menj csak.- mondják, mire én már ugrok is. Miután elmegyek, halk susogást hallok apuék felől. De jó, hogy a szüleim kibeszélnek. Hip-hip-hurrá!

Miután felértem a szobámba azonnal az MSN elé ülök. Üzenet. Egy telószám Calebtől úgy fél órája. Yesss! Már tárcsázok is. Négy csöngés és felveszi.

- Szia, mi az?- érdeklődik vidáman. Majd amint meghallja a hangom helyesbít.

- Beszélnünk kell.- jelentem ki komolyan.

- Baj van?- komolyodik el ő is.

- Figyelj...- mondom megakadva.

-... mi most járunk?- kérdezem meg félve a választól.

12. fejezet

Mielőtt aludni mentem, gyorsan megnéztem az MSN-t. Végiggondolva, mostanában a fél életem a Tablet előtt töltöm. Khm. Amint végre betöltődött, egy ablak ugrott fel. Elértem, hogy kissé kevésbé izguljak. Hip-hip-hurrá!

Caleb üzenete: Szia, remélem tetszett a mozi...ha fenn vagy írj rám pls.

Remegve néztem a nevét. Nincs gépnél. Ajj. Mindegy, biztos ami biztos alapon azért írtam.

Karen üzenete: Hello, tetszett a mozi és köszi, hogy elvittél.

Leraktam tálcára az egészet és helyette sminkelős játékokat kerestem. Kissé gyermekded énem is van, ilyet is kell csinálni...néha. Éppen egy egész jó játékkal szórakoztam, mikor végre-valahára válaszolt.
Caleb üzenete: Szívesen, máskor is mehetnénk, ha van kedved.
Karen üzenete: Oké, menjünk.
Lenyomtam az entert és hirtelen mindennél boldogabb lettem. Olyan jól alakul közöttünk minden! Azonban ezután megkaptam a legfurább üzit, amit valaha küldött.
Caleb üzenete: Figy, ráérsz most?
Mi? Ezt nem értem. És a java, csak a következőkben jött.
Karen üzenete: Igen, persze.
Caleb üzenete: Nézz ki az ablakon!
Karen üzenete: Mii?
Caleb üzenete: Csak csináld, bízz bennem!
Na ja. De az utolsó mondat járt a fejemben. "Bízz bennem". Úgy döntöttem, nem veszíthetek vele semmit, tehát legyen. Odasétáltam az ablakhoz és kinéztem. Csak az utcát láttam teljesen üresen. Már épp amolyan "átvertek" szomorúság kezdett eluralkodni rajtam, mikor a másik ablak jutott az eszembe. Az utolsó reményem. A ház elé néztem, mire egy fekete alakot láttam táblával a kezében. Az utcai lámpa fénye megvilágította a táblát. A felirat "Gyere le!" rövid, de lényegre törő. A sötét szobámba nem lehetett belátni (meg Caleb amúgy sem tudta, melyik az én szobám), így nekem kellett dönteni. Gondolkodás nélkül felhúztam a pizsimre egy farmert, meg egy vékony, de csinos övvel ellátott narancs blúzt, majd a Converse tornacipőm is felhúztam. Egyszóval rekordidő alatt elkészültem. Már mindenki a szobájában volt, így csak csendben kinyitottam az ajtót és a következő kihívás, a bejárati ajtó felé igyekeztem. Lassan kinyitottam, majd kimentem, az enyhén szeles időjárásba. A sötét alak Caleb volt és bár késő este volt, mégis nevetve mentem hozzá oda. Rögtön kiszúrt.
- Mi csinálsz itt?- kérdeztem, köszönés nélkül.
- Hozzád jöttem.- mondta ki, majd nekem szokás szerint a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Kérdőn néztem rá amolyan "ezt már sejtettük" nézéssel.
- Tudod, volt valami, amit nem tettem meg a mozi után.- jelentette ki, én pedig majdnem elájultam, ahogy barna hajtincsek mögül mélyen a szemembe nézett.
- Mi volt az?- kérdeztem. Ott álltunk, egymástól néhány centire, egymást nézve a szeles és sötét utcában, miközben a lámpák gyéren világították kettőnket.
- Ez.-mondta, de kérdőn nézni sem tudtam rá. Nem volt időm, mert odahajolt hozzám és megcsókolt. Azt hiszem, abban a 3 percben semmi más nem számított, csak mi ketten. Végül esetlenül elhúzódtam és megöleltem. Caleb nem számított az ölelésre, így kissé ingatagon viszonozta az ölelést, mire egyszerre nevettünk fel. Még öletem volna, mikor gyengén félretolt és megszólalt.
- Késő van, menj. Nem akarom, hogy a szüleid mérgesek legyenek rád.-szólalt meg.
-Igen, tényleg.- mondtam, némi szomorúsággal a hangomban. Caleb elmosolyodott, majd adott még egy utolsó csókot és elment. Megint integettem, mint a mozi után, de most teljesen máshogy éreztem magam. Csak miután feleszméltem a végtelen, jelenleg úgy tűnik, örökké tartó boldogságból, vettem észre, hogy a táblát itt hagyta. Mosolyogva néztem rá, majd magammal vittem a házba. Anyuék már ébren voltak, ott ültek a nappali fényében.
- Kislányom, mit gondoltál, mit csinálsz?- nézett szemrehányóan anyu.
- Bizony!- bólogatott apa. Beléptem és csak egy pillantást kellett vetniük rám. Máris abbahagyták a szidást.
- Mit csináltál odakint Karen?- nézett rám anya. Én pedig szépen elmeséltem a mozit, meg a táblát, meg mindent.

11. fejezet (mégis vasárnap)

Miután elköszöntem mindenkitől kimentünk a ház elé és Caleb egy fehér bukósisakot nyújtott felém. Minek kell kettő? Talán másokat is vitt (vagy ami még rosszabb: visz) moziba?
- Mikor megkaptam a motort, anyu mindenképpen el akart jönni megnézni, hogyan vezetek, így kellett még egy bukósisak.- mondta rám sem nézve. Erre a kijelentésre elvörösödtem. Milyen arcot vághattam, ha ennyire nyilvánvaló volt, mit gondolok? Inkább hagyjuk...
- Óóó, értem.- vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.
- Akkor, indulhatunk?- nézett át a válla fölött, hogy engem is lásson.
- Ööö, mindjárt mehetünk.- kínlódtam a bukósisak csatjával.
- Mit csinálsz már?- nevetett fel, majd hátrahajolt és bekötötte nekem, amiből az lett, hogy még az előbbinél is vörösebb lettem, mert eléggé közel volt az arcunk.
- Köszi.- mosolyodtam el halványan. Átkaroltam a derekát (Wow!!!), mire elindult, közepes sebességgel, ahogy ígérte.
Az út jól telt, legalábbis nekem, mert a derekát foghattam. A plazába mentünk és mivel apuékkal, meg az indulással is sok időt vesztettünk, ezért csak arra volt időnk, hogy megvegyük a kaját és már mentünk is. Én  nagy kólát és közepes popcorn-t vettem, Caleb pedig szintén nagy kólát és nachost kért. A film jó volt, nagyon tetszett, viszont a közepe felé, egyszer csak azt éreztem, hogy a kezem...nem tudom mozgatni. Így is történt, ugyanis Caleb az enyémre kulcsolta az ujjait. És erre én mit csináltam? Hát semmit. Konkrétan nem mertem ránézni, így mereven a filmet bámultam (csak bámultam, mert innentől engem semmi nem tudott érdekelni). A film végén egyszerűen visszahúztam a kezem, felálltam és kimentem a sorból, majd megvártam és mellette indultam el a folyosón. Elég késő volt már, így ásítozva lépkedtem mellette.
- Tetszett a film.- jelentettem be, félve nézve rá.
- Az jó- zárta rövidre a témát.
- Köszi, hogy elhoztál.- erőltettem a beszélgetést, bár látszólag ő nem nagyon akart velem kommunikálni.
- Szívesen. Akkor most hazaviszlek.- mondta ki, de még mindig csak maga elé bámult. Ebben a pillanatban nem tudom mi szállt meg, de úgy döntöttem, most én jövök. Így csak még egyszer felnéztem rá, majd megfogtam a kezét. Természetesen ezután visszatért eredeti énem, így most is csak magam elé meredtem. Ott sétáltunk egymás mellett, kézen fogva, és magunk elé nézve. A motorig ez nem változott, csendben felszálltunk, de mielőtt bármit tett volna, még gyorsan az arcára pillantottam. Mosolygott. A szívem (bár eddig nem említettem) zakatolt, a gyomrom kavargott és félő, hogy a Coca Cola újra a felszínre kerül. Azért csak kibírtam, majd a ház előtt meglepetten néztem ahogy Caleb leszáll a motorról.
- Bejössz?- néztem még mindig félve rá.
- Nem, köszi.- mondta. Jó-jó, de akkor miért szállt le? Még mindig kérdőn néztem rá. Nos, a válasz meglepetésként ért. Egyre közelebb hajolt hozzám, majd végül adott két puszit. Nos, ez így nem hangzik olyan nagy dolognak, de nekem nagyon sokat jelentett. Bénán intettem neki egyet-kettőt, majd néztem ahogy már csak apró pont látszik belőle. Mosolyogva, a történteket szinte meseként felfogva mentem be a házba. Csak anyu volt ébren (vagy legalábbis aput nem láttam). Mosolyogva érdeklődött, hogy milyen volt a mozizás.
- Hihetetlen.- válaszoltam, mire anyu kérdőn nézett, hogyan értem ezt. Választ nem kapott, én a szobámba mentem, így mikor egy pillanatra visszanéztem csak azt láttam, hogy a szakkönyveket lapozgatja fejcsóválva. Hát, van ilyen.

600!!!

600? Te jó ééég! OMG!! Köszi, köszönöm, köszönöm!! Még egyszer nagyon köszönöm, és elmondanám, hogy úgy döntöttem, vasárnap nem lesz fejezet felrakva!! Amúgy, remélem tetszik a történet, meg vagytok elégedve a bloggal és azzal is, mikor jönnek a legújabb fejezetek. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy 600-an vagyunk!! Iratkozzatok fel és írjatok komit ha akartok, várom a véleményeket. :)

10. fejezet

Június 19.
Aaa, szuper nap... és egyben hihetetlen! De kezdjük az elejétől.
Az egész nap a moziról szólt. Apuék tolerálták azt, hogy "ma van a lányunk első randija", de mikor már (olyan fél órával) a találkozás előtt jártunk, kezdtem remegni az izgalomtól. Caleb pontos volt, így nem volt időm az immáron 3. variációját összeállítani a ruhámnak. Khm, talán kicsit izgultam...és hisztiztem. Khm. Tehát végül maradt a világoskék farmerszoknya, alá testszínű harisnya, csini V kivágásos póló és magas talpú, nyitott, vajszínű topánka.
- Csinos vagy.- nézett végig tetőtől talpig Caleb. Ezt visszakapta, én is megnéztem. Zöld kapucnis póló, farmer és deszkás cipő.
- Köszi.- válaszoltam nagy sokára, mikor végre szóhoz jutottam. Ennél jobban kinéző, menőbb srácot még nem láttam. Wow!
- Gyere be.- mondtam, mivel elég kínos kezdett lenni az álldogálás. Belépett, mire anyuval és apuval találta szemben magát. Pontosabban két "mit akar az egy szem gyerekemtől?!" nézéssel. Nem lehetett könnyű.
- Jó napot, a nevem Caleb Skin és el szeretném vinni a lányukat a moziba. A motorommal mennénk és 21.00-kor érne véget az egész, haza is hoznám.- mondta magabiztosan.
- Rendben, minden rendben van a motorral?- nézett rá apu, majd a bólintás után végül korrekten kezet fogtak Calebbel. Anyu csak mosolyogva intett, miután szénné égetett azzal, hogy mindenképpen kell erről az alkalomról egy-két fotót csinálni. Hip-hip-hurrá!

9. fejezet

Mindenek előtt, köszönöm. Nagyon örülök az 500 (!!!) oldalmegjelenítésnek és mivel fél ezren vagyunk (jujj, de fura ezt írni!), ezért kialakítok egy rendszert, hogy mikor írok.
Lesz fejezet:
Kedden, Csütörtökön, Pénteken, Szombaton és (ez még nem biztos) Vasárnap.
És persze jöjjön a 9. fejezet :).

Remegve vártam a választ. A beszélgetés alatt láttam, hogy ír, de engem az érdekelt, hogy mit. Nagy nehezen jött a válasz.
Caleb üzenete: Oké, akkor előbb odamegyek érted és úgy megyünk a moziba. Előre szólok, hogy motorral mennénk, ha nem baj...
Ez volt a legjobb dolog, amit csak vártam. Szokás szerint eszméletlenül rendes volt és simán belement az egészbe. Hurrá!
Karen üzenete: Rendben és nincs baj a motor miatt.
Caleb üzenete: Ez nagy megkönnyebbülés, azt hittem, majd gyalog, vagy taxival kell mennünk!
Karen üzenete: Áá, jó lesz a motor is, mindig ki akartam egyszer próbálni. De csak akkor, ha megígéred, hogy nem mész gyorsan!! Kissé félek a sebességtől.
Caleb üzenete: Ígérem, nem leszek gyors. :)
Karen üzenete: Akkor jó. Szóval hányra jössz holnap?
Caleb üzenete: Megyek 18.00-ra. A film 19.00-kor kezdődik és 21.00-kor végződik, remélem megfelel.
Karen üzenete: Mire megyünk el?
Caleb üzenete: Nagyfiúk. Imádom azt a filmet! Láttad már?
Karen üzenete: Nem. De majd holnap látom. Na, én megyek, szia! Holnap találkozunk.
Caleb üzenete: Jó 8!
Karen üzenete: Jó éjszakát Caleb! :)
És ennyi. Izgulok! :D

8. fejezet

Miután reggeliztem, felmentem a szobámba és fellélegeztem. A szüleim még mindig szentül hiszik, hogy ma elkezdtem kamaszodni. Oké, hát legyen. Amúgy, mivel én magam semmit nem tudtam a témáról, a délelőttöm azzal töltöttem, hogy oldalakat néztem a kamaszokról. Végül is állíthatom, hogy nem igazán érzem magam annak, de ezt elvileg az ismerőseimnek kéne észrevenni, úgyhogy mindegy. Az idő nagyon gyorsan ment, leginkább csak olvastam és rajzoltam (újra rászoktam a rajzolásra). Most épp a Nem, nem, hanem-et olvasom. Tetszik! A rajzolásról pedig csak annyit, hogy most nonfiguratív dolgokat rajzolgatok, elvagyok vele :).
Mire felnéztem az egyik rajzomból, máris annyi idő volt, mint tegnap mikor Calebbel beszéltem. Villámgyorsan bekapcsoltam a Tabletet és vártam, hogy betöltsön az MSN. Pár pillanat után szinte imádkoztam, hogy zöld legyen a neve. Az is volt. Ezúttal én kezdtem a beszélgetést.
Karen üzenete: Szia, mizu?
Pár másodperc alatt én lerágtam az összes körmöm és görcsöltem, mikor nagy sóhajjal mindezt abbahagyhattam, jött válasz.
Caleb üzenete: Szia, nincs semmi, megnézted a klipeket?
Ekkor jutott eszembe a Hősök, Mac Miller, meg minden. Hoppá.
Karen üzenete: Uppsz, már nézem is...
Beütöttem a YouTube-ot és Mac Miller-el kezdtem. Hosszas keresés és szám meghallgatás után végre volt egy, ami tetszett.
Karen üzenete: Találtam valamit, ami tetszik. Best day ever.
Caleb üzenete: Hm, nem rossz. De azért van ennél jobb is. Bár a lányok nem igazán szeretik Mac Millert, tehát az is nagy szó, hogy neked ez megtetszett.
Karen üzenete: Csomó számot hallgattam meg, ne mondd, hogy "van ennél jobb is"!
Caleb üzenete: Oké-oké.
Karen üzenete: Amúgy a Hősöktől is van ami jó.
Caleb üzenete: Na, mi az?
Karen üzenete: Nekünk nem kell segítség senkitől
Caleb üzenete: Hát igen, az tényleg jó.
És a következő üzenettől a szívem majd kiugrott a helyéről és a gyomrom liftezni kezdett... ezt is másolom.
Caleb üzenete: Figy, nekem van néhány mozijegyem, tehát nem akarsz velem eljönni holnap este?
Úristen, te jó ég! Velem moziba? Ááá, ez olyan jó! De vajon apuék elengednek? Le is mentem megkérdezni.
- Egy feltétellel. A fiú...- kezdte apa, de félbeszakítottam.
- Caleb.- néztem rá.
- Tehát ha Caleb idejön előtte és bemutatkozik, szeretném megnézni.- jelentette ki, mire bólintottam. Anyu természetesen belement a dologba, így vidáman mentem be a szobámba. Azonnal írni kezdtem.
Karen üzenete: Mehetek, de csak akkor, ha előtte bemutatkozol a szüleimnek.
Ahogy kiírtam, a jókedvem elszállt. És ha nem akar idejönni értem és a szüleimmel találkozni? Mi lesz ebből??

7. fejezet

Június 18.
Kedves Naplóm!
A tegnapi MSN-ezés után ma reggel (még pizsiben) megnéztem újra a beszélgetést. Még egy üzenet jött Calebtől, bemásolom ezt is.
Caleb üzenete: Holnap is beszélhetnénk, ha ráérsz ugyanekkor, gyere fel!
Wow! Tehát azt akarja, hogy beszéljünk. Mi ketten. Úúú! :)
Az üzenet folyamatos bámulását az szakította félbe, hogy apuék bejöttek.
- Kicsim, kész a reggeli, hozd fel, ha akarod.- mosolygott apa.
- Ööö, oké.- bólintottam és közben nem kicsit takartam a Tabletet, hogy ne lássák a beszélgetést. Khm. Csakhogy mivel nem vakok (néha erre azt kell mondanom: sajnos), ezért, csak még jobban észrevették.
- Mi van a képernyőn?- próbálta elkapni a pillantásom anya. Khm. Kissé lefelé néztem...
- Csak egy MSN beszélgetés.- mentegetőztem égő vörös fejjel.
- Hadd nézzem!- parancsolt rám apu, majd felé fordítottam a képernyőt egy pillanatra, csak, hogy láthassa a MSN hátterét.
- Ó!- mondta, majd anyuval összenéztek. Ez a "titkolózik a lányunk, te jó ég!" nézés. Ez még új. Lementem reggelizni és csak azért is lent ettem, mert úgy vettem észre, a szüleim az gondolták, hogy most kezdődik a kamaszkorom. Jaj, csakis jaj. Tehát rendesen viselkedtem, ahogy általában és ezerrel vártam, hogy délután legyen. Akkor beszélhetek végre Calebbel. Már várom!

Wow! 400 *-*

Sziasztok!
Ma (vagy legalábbis most) nem rakok fel fejezetet a Hawaii minta-ból. Csak azért írok, mert (habár már sok ilyen bejegyzést írtam) a bejegyzéseket 20-30-an láttátok, a megtekintések száma súrolja a 400 (!)-at és ez engem nagyon boldoggá tesz. Imádlak titeket (de azért nem szerelmesen, pedofilok el innen :D)!
Csao!

300 :)

300 felé közelít a blog és ez nagyon jó. Örülök, hogy szeretitek a történetet és naponta kb. 100-an jártok ide, hogy tovább olvassátok. Bár a követőim száma (nem szégyellem) 2, de ez nagyon mellékes. Imádlak titeket és írjatok nekem e-mail-t v. kommentet ha lenne valami mondanivalótok. :) Remélem tetszik minden az oldalon, továbbá, egy hibát én is észrevettem. A keresőmezőben lejjeb írja a szöveget, mint kéne, de a technika kifogott rajtam, nem tudom, hogy javítsam meg. Ez alatt azt értem, úgy is marad, de (szerintem) ennyi még belefér. Ennyi lesz, lehet, hogy ma még felteszek a blogra egy fejezetet, érdemes maradni, vagy letenni tálcára az oldalt.
Csao!

6. fejezet

Szörnyen unatkozom, így felrakom a 6. fejezetet is nektek. Reményeim szerint tetszeni fog. Jó olvasást hozzá!

Apuék nagyon örültek neki, hogy jól elvoltam.
- Olyan jó, hogy máris sok barátot szerzel!- jelentette ki anyu. Nyár után 9.-es leszek, így új barátokat kell szereznem. Nos, ezt anyuék nagyon túlizgulják, mert általánosban is jól összebarátkoztam mindenkivel. Na mindegy.
- Aha.- mosolyodtam el, majd összepakoltam, mivel mi is indulni készültünk. Direkt siettem és emiatt volt időm átöltözni, valamint venni Magnum jégkrémet a büfében. Nagyon-nagyon finom az a fagyi! Miután elnyaltam már indultunk is haza.
Otthon újra a Tablet elé ültem. Az ágyon ülve, felhúzott térdeimen tartottam és míg a Hurts like heaven ment a YouTube-on, megnéztem az MSN-t. Egy új ember jelölt be. Caleb. Remegve rákattintottam a nevére. Elfoglaltat jelzett. Azért letettem tálcára, hátha feljön idővel. Miközben ezeket intéztem, felmentem a Teveclubra és megetettem (cukorrúd) és itattam (jeges tea) a tevém. Már fél éve megvan és megszánom mindig, így nem hagyom meghalni. Épp a YouTube-on szörföztem meg ilyesmi, mikor észrevettem, hogy felugrik az MSN. Igen, ő volt az.
Caleb üzenete: Szia!
Karen üzenete: Helló!
Caleb üzenete:Mit csinálsz?
Karen üzenete: Zenét hallgatok...
Caleb üzenete: Kitől?
Karen üzenete: Justin Bieber.
Caleb ablakrezgést küld.
Karen üzenete: Csak viccelek, nyugi. Amúgy Katy Perry .
Caleb üzenete: Az már valamivel jobb.
Karen üzenete: Miért te miket hallgatsz?
Caleb üzenete: Mac Miller, David Guetta, Hősök ilyesmit.
Karen üzenete: Nem ismerem, kivéve David Guetta-t.
Caleb üzenete: Nézd meg YouTube-on.
Karen üzenete: Oké.
Anyu felkiált, hogy kész vacsi. Mennem kell. Ajj!
Karen üzenete: Mennem kell, szia!
Caleb üzenete: Jó 8!
És kilépek. Őszintén boldog vagyok. Ez a szerelem...?
Vacsi után (spagetti! Nyami!), TV-zek egy kicsit. Megnéztem a Camp Rock két részét. Iszonyú jó volt. Holnap azt hiszem a Tökéletes hang jön. :)

5. fejezet

Aminkor kiértünk egy csoport integetni kezdett Caleb irányába, én pedig már épp indulni akartam, mikor megállított.
- Várj! Nem akarsz odajönni hozzánk?- kérdezte és utólag ez überrendes volt tőle.- Persze csak, ha a szüleid is megengedik...- nézett rám.
-Ööö, megkérdezem, oké?
- Oké, megvárlak.- szólt és odasétált a barátaihoz. Én pedig elindultam anyuékhoz.
- Rendben, menj csak, ismerkedj meg velük nyugodtan.- mosolygott anya és azonnal beleegyezett.
- Én azért megnézném azt a csoportot!- mondta apu szigorúan. Anya ránézett és egy nézéssel elhallgattatta. Én még mindig ott álltam és "most akkor, mi van?" nézéssel fürkésztem apát és anyát.
- Menj csak.- mondta sóhajtva apu és elindultam vissza a büféhez. Még mindig ott álltak és amikor megérkeztem rövid bemutatás után elindultunk a füvön és egy óriási törölközőkkel, meg strandtáskákkal teli helyre érkeztünk. Na az volt az ő helyük. Kérdőn néztem, mert mindenki leült a sajátjára, de nekem, ugye nem volt. Végül Caleb sietett a segítségemre, mert kezdtem egyre szerencsétlenebbül kinézni, ahogy ott álltam.
- Karen gyere ide. Mondta, majd maga mellé mutatott. Hát igen, csak ezután rákvörös fejjel ültem mellette. Amúgy mindenki nagyon rendes volt, a lányok megdicsérték a hajam, meg a fürdőruhám (vagy "fürdőrucim", ahogy ők mondják) és jókat nevettünk. A nap végén már elértem, hogy a fejem 50%-al kevésbé volt vörös. Siker. Hát nem vagyok ügyes?
Délután már kezdtek szedelőzködni, így én is indulni készültem. Gyorsan elköszöntem mindenkitől, majd odamentem Calebhez.
- Még meg sem köszöntem, hogy elhívtál.- szóltam.
- Á, nem is kell!- ment bele a játékba.
- Azért köszi. - mosolyodtam el. Nevetve összenéztünk, majd elindultam anyuékhoz.

Boldog vagyok!!

233 oldalmegjelenítés 3 nap alatt. Péntek délután (mikor az egész kezdődött) nem hittem volna, hogy ez sikerül, csak nagyon reménykedtem benne. Köszönöm Nektek! Nagyon!!
Ha lesz időm délután felrakok néhány fejezetet. Remélem meg vagytok elégedve a bloggal!
Csao!

Toborozzunk! :D

Ma még egy dolog nem hagyott nyugodni. Figyeljetek, nagyon-nagyon elégedett vagyok az egész bloggal, meg mindennel, de óriási visszajelzés lenne, ha írnátok kommenteket. Szóval megjegyzést (más néven), mert akkor tudnám, hogy írok, min kéne változtatni, stb. Tehát szeretném, ha segítenétek nekem. Jaa, és még valami. Ha tetszik a blog iratkozz fel, hogy a követőm lehess és láthasd, hogy mikor írok új bejegyzést. Ez is segítene eldönteni, hogy érdemes-e írnom ezt egyáltalán (bár azt hiszem nem hagynám abba alacsony nézettség miatt sem).
Köszönöm!!

Szereplők képei *-*

Karen:

Caleb:

Egyenlőre csak ők ketten (értük is fél napja keresgélek Google képek között...).

4. fejezet

Hűűha! Még sosem volt ennyi olvasóm! Nem győzök betelni vele...és nem győzöm megköszönni!! Tényleg nagyon szupik vagytok! És akkor ma felrakom a 4. fejezetet, mert ráérek és, mert tudom (vagyis remélem), hogy várjátok.

- Tudod, ha végiggondolom, nem is kértem bocsánatot...- tűnődik Caleb, miközben fél szemmel rám néz. Kérdőn odapillantok rá.
- ...amiért megdobtalak.- mondja pont olyan bűnbánó arccal, mint akkor, a vízben.
- Ugyan, kikísértél, meg minden, ezek után nem várom el.- jelentem ki.
- Azért bocs.- mondja, majd egyszerre nevetünk fel. Imádom a nevetését.
- Figyelj, én meg még meg sem köszöntem, amit tettél.- gondolkodok el én is.
- Nincs mit.- szól egyszerűen, egy vállrántással biztosítva dolgot.
- Neee, elrontottad!- néztem rá mosolyogva.
- Mit?- kérdezte enyhén furán.
- Hát azt, hogy eljátsszuk amit az előbb te velem. Én elgondolkodva kifejtem, hogy "még meg sem köszöntem", te mondod, hogy "nem kell", én pedig mégis megköszönöm.- nevettem fel. Majd végül ő is elröhögi magát. A pillanatot a nevem szakítja meg. De honnan jön? Végül kiderült mi, vagy inkább ki az. Kész lett a sült krumplim. Kimentem érte, elvettem a pultos lánytól és visszavittem az asztalhoz. Caleb még ott ült. Engem nézett, mire elpirultam és mivel megbotlottam, majdnem elestem. Szórakozottan nézett rám, mikor végre eljutottam hozzá.
-Kérsz?- néztem rá.
- Nem, csak napi 35 kalóriát fogyaszthatok, mert különben nem fog működni az edzéstervem.- jelentette ki komoly arccal, én pedig rámeredtem. Elnevette magát, majd vett egy marok sült krumplit és megette.
- Vicces mikor szívatlak.- Ööö, oké, hát...ez most mi??
- Hah!- "sértődtem meg" látványosan. Egyszerre nevettünk fel, majd megvártam míg az ő kajája is elkészül és mindketten egyszerre indultunk ki a büféből. <3.

3. fejezet

Komolyan mondom, iszonyú jók vagytok! Már 147-en vagyunk és nagyon örülök ennek! Azt hiszem most már ki kéne alakítani valami rendszert, hogy hét közben mikor írjak. Na most ezzel az van, hogy nem akarok én választani, tehát kérlek írjatok kommentet, mert úgy szeretném alakítani, ahogy nektek jó, elvégre ti vagytok az olvasók.
És akkor jöjjön a 3. fejezet. Ezen a részén nem változtatok az írásnak, tehát szombaton és vasárnap mindig írok (legalábbis megpróbálok). Na, nem húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok.

Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen menő srác itt sétál mellettem! Félúton megálltam, majd anyuék felé mutattam.
- Ők a szüleim, köszi, hogy kikísértél.- néztem rá mosolyogva.
- Nincs mit, bármikor.- mosolygott vissza, majd megfordult és elment.
- Vigyázz magadra!- kiáltotta mélyen a szemembe nézve. Odament a haverjaihoz, akik persze azonnal szívatni kezdték.
- Ki volt ez?- kérdezte az egyik végül.
- Csak egy lány.- szólt a fiú egyszerűen, majd tovább hülyültek. Tehát "csak egy lány". Hurrá. Leültem a  a kék feliratos törölközőmre, majd kihúztam a hajamból a hajgumit.
- Ki volt ez a fiú?- nézett rám apu tipikus "mit akar a lányomtól?" nézéssel.
- Fejen dobott labdával és kikísért.- mondtam egyszerűen, majd hátradöntöttem a fejem, hogy napozhassak egy kicsit.
- Direkt?!-kérdezte apa az imént elkezdett sportújságjából felnézve.
- Dehogy, véletlen!- mondtam furán. Miért dobna meg direkt, aztán kísérgetne?
- Jól vagy?- nézett aggódva anyu. Nos, neki legalább nem csak a kísérőm számít.
- Igen, nem fáj semmim.- mondtam rádöbbenve arra, hogy már nem is fáj a fejem. Ezután anyuék abbahagyták a kikérdezést és anyu szintén napozni, apu pedig továbbra is olvasni kezdett. Én végül elővettem egy rajzlapot és nekiálltam egy vázlatnak. Khm, talán "kissé" hasonlított a srácra. Kiskorom óta jól rajzolok, de mostanában nem nagyon szoktam.
- Milyen kedves az a fiú, hogy kikísért, nem Karen?- próbált a lényegre térni anyu, miközben kedvesen vigyorgott. Csak akkor szólít a nevemen, ha  ki akar valamit deríteni. Sajnos nem tudtam mit tenni, elvörösödtem. Igen, anyu látta a rajzom. Huppsz.
- Igen valóban.- préseltem ki a számon, miközben folyamatosan lefelé néztem. Na erre már apa is felfigyelt. De anyuék rendesek, mert nem szóltak semmit. Ennyiből már megbizonyosodtak a saját igazukról. Néhány perc múlva a rajzom elkészült és azért, a szülő az szülő, meg már úgyis tudják az egészet, tehát nekik is megmutattam. Megdicsérték. Gondosan elraktam a nacim zsebébe (majd otthon kirakom a parafatáblára), de unatkozni kezdtem és mivel éhes is voltam, így anyuék nyomtak némi pénzt a kezembe, mondván, "ne ott kínlódjak, mert nagyon zavaró, menjek a büfébe és vegyek kaját".
A büfében egy adag sült krumplit kértem, amire várni kellett. Miután bemondtam a nevem, leültem az egyik asztalhoz. Éppen a fogpiszkálókkal szórakoztam, mikor belépett a kísérőm.
- Egy hamburgert kérek.- mondta.
- A neve pedig...?- kérdezte a pénztároslány, aki eléggé elájult tőle.
- Caleb Skin. - jelentette ki, majd megfordult és felém nézve mondta. Ilyen irigy képpel rám még sosem néztek lányok. Tehát tudom a nevét. Már nem csak a kísérő. Kérdőn nézett felém, majd végül leesett, hogy arra vár, én is bemutatkozzak.
- Karen Sue.-mondtam ki és a gyomrom közben elkezdett liftezni. Nem is véletlenül. Ugyanis mellém ült, így együtt vártunk. OMG!! Oké, nyugi, beszélgetni kell. De miről? Már épp a fuldoklás szélén álltam a kínos csend közben, mikor megszólalt. Hú, végre.

Kezdők kérdése...

Sziasztok!
Először is köszönöm, hogy már 87- en vagyunk. Másodszor pedig egy kérdéssel akarok felétek fordulni (vagyis inkább a blogolók felé). Honnan/hogyan szoktatok képeket "szerezni" a szereplőkhöz? Még soha nem írtam történetet blogon (de máshogy sem nagyon) és még elkelne némi segítség. Tehát ha lehet létszi segítsetek.
Csao!

Apró reklám

Tehát, aki olvassa a Dream or Reality-t rendszeresen, az tudja, hogy ma került fel egy bejegyzés, amiben a saját blogom is megtalálható. Nos, be kell hogy valljam, magamtól nem tettem volna (és ezért szégyenkezek is eléggé) miszerint a szövegben megtalálható, hogy a reklámért cserébe azért reklám jár, tehát ezt megérdemli a dolog.
Ott kezdeném, hogy az a történet, ami ott van leírva, nagyon-nagyon jó és remélem, hogy a bejegyzésem után ti is megnézitek. Tehát ez egy lányról szól (igyekszem nem elárulni mindent...), aki a legjobb barátnője bátyjába szerelmes. Hogy mi is lesz az egészből? Megtudod ha elolvasod!
Az alcímet bemásolom:
Csalódás,fájdalom,átverés,magány,árulás,remény,szerelem,tisztelet,álom,csók,báj,társ,szeretet,boldogság,öröm. Ismerős fogalmak,igaz? Mindezeket magába sűríti a fejezetenként közölt szerelmi történet,melyhez mindenkinek jó olvasást,kellemes időtöltést kívánok.:* Ha tetszik a történet,nézz be ide is: hannaszjg14.blogspot.hu

Na ez lenne. Az URL pedig: http://hopedreamhappiness.blogspot.hu

Szeretném mégegyszer megköszönni a reklámot hannaszjg14-nek és mindenkinek jó olvasást kívánok a történetéhez.
Csao!

2. fejezet

Úgy döntöttem a blog elindulása alakalmából ma duplázom (de lehet, hogy a 3. fejezet is felkerül az oldalra még ma). Egyenlőre még összesen 12-en vagyunk, nem nagy a nézettség, remélem nem kell abbahagynom az írást kis nézettség miatt. Kissé aggódom, bár nem tudom első nap mit lehet "elvárni"a blogtól... :(
Viszont jó olvasást kívánok!

Június 17.
Kedves naplóm!
Reggel álmosan ébredtem, de mivel mára strandolás lett beígérve, kivételesen kihagytam az RR (reggeli-rituálé)-ból azt a részt, amikor a plafont bámulva próbálok felébredni. Gyorsan felkeltem és felöltöztem. Egy mellrésznél húzott, vékony fehér övvel kiegészített zöld pólót és hozzá egy halvány barna csőnacit vettem fel Converse-el. A fürdőben egy kicsit vacilláltam azon, hogy tegyek-e fel szájfényt, de végül is letettem a szándékról. Lefutottam a lépcsőn és a konyhában gyorsan ittam egy teát, majd miután anyuék megdicsérték a ruhám, összepakoltunk és elindultunk. A kocsiban hipermeleg volt. Amint odaértünk, olyan késztetést éreztem, hogy beleugorjak a Balatonba, hogy még ruhástul is képes lettem volna rá. Azért anyuék inkább rábeszéltek az átöltözésre. A bikinim Hawaii virág mintás, igazából nem vagyok nagyon híve ennek az egész "legyen mindenkinek ugyan olyan bikinije" dolognak. Hogy mi is ez? A starndon minden 2. embernek Hawaii mintás a fürdőruhája. De igazából a víz nagyon jó volt. Éppen a mellúszást gyakoroltam (pocsékul ment az úszás mindig), amikor egy nagy csattanást hallottam és egy nagy ütést éreztem a fejemen. Mire feleszméltem, már csak annyit láttam, hogy egy röplabda lebeg a víz felszínén tőlem fél méterre és, hogy egy iszonyú helyes fiú áll meg előttem. Szinte fekete szeme, állig érő világos barna haja és bűnbánó arca van. Jaa, és kihagytam a kockás hasát. Abban a szent pillanatban nem tudtam mi a cikisebb: az, hogy éppen valamiféle "kutyaúszást" próbálgattam, mikor meglátott, vagy az, hogy totál vörösen állok, a fejem sajog, a fiú pedig kérdőn néz. Ááá, tuti kérdezett valamit, de nem figyeltem, gőzöm sincs mit. Miért járatom le magam előtte?
- Bocsi, nem figyeltem, mit mondtál?- szóltam, miközben a hangomra rá sem ismertem, olyan vékony volt.
- Ó, csak azt kérdeztem, jó vagy-e?- nézett rám és egy halvány mosolyt küldött felém.
- Igen, rendben vagyok- néztem rá, de még mindig engem méregetett-, csak kicsit fáj a fejem.- vallottam be végül.
- És azt hiszem kimegyek a vízből.- jelentettem ki, majd már indultam is, csakhogy nem tudtam. A velem kb. egykorú srác, ahogy ezt meghallotta, mellém lépett.
- Kikísérlek.- mondta határozottan. Majd megfogta a csuklóm, amitől én elvörösödtem, a haverjai felől pedig (akikkel röpiztek), apró huhogást hallottam. Hát, ez sem segített abban, hogy a fejem normál színű legyen. A szívem pedig ne dobogjon, úgy, hogy a fél part azt hallgassa. Miközben nekiállt kifelé húzni, óvatosan és alig hallhatóan ezt mondta felém fordulva.
- Ne is foglalkozz velük. Csak hülyéskednek...-ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal.
-Ó, hát...az jó.- dadogtam. Nem tudom, hogy amiatt, hogy a csuklóm fogta, vagy amiatt, hogy rám mosolygott. Nos, más lány tuti kiélvezné a helyzetet, de én bezzeg csak dadogok. Hurrá.
Amikor felértünk a vízbe vezető lépcsőn, elengedte a kezem és várta, hova megyek. Oké, tehát anyuékhoz is elkísér. Megindultam ő pedig jött mellettem. Ekkor vettem észre a bő, háromnegyedes úszónadrágját. Hawaii mintás! :)

1. fejezet

Június 16.
Kedves Naplóm!
Az első ötletem, miszerint bemutatkozom, inkább elvetettem, mert nem akarok magamnak bemutatkozni. Az olyan fura lenne. Szóval, a naplót anyu vette, aki úgy gondolta, "most pont annyi idős vagyok, hogy naplót vezessek", mert "ha nekik nem, legalább a naplómnak írjam le a titkaimat". Nos igen. Anyu és apu általában megbíznak bennem, de azt gondolják, attól, hogy jövőre hivatalosan is 15 leszek, elkezdek kamaszodni és akkor majd szörnyű kezelhetetlen leszek. Tehát jött a napló. Ami be kell hogy valljam, nekem tetszik. Zöld, virágokkal ellátott spirálfüzet, aminek az elején "Diary" szó áll. Imádok írni, így kérdés sem volt, hogy nekikezdek. A nyári-szünet tegnap előtt kezdődött és bár ennek örültem, de ma már kezdek unatkozni. Bár remélem holnap elmegyünk a strandra és akkor végre megkóstolhatom a legújabb Magnum fagyit :). Épp zenét hallgattam a szobámban és énekeltem is (kissé hangosan),mikor kopogtattak az ajtómon, apu lépett be rajta.
-Csá bébi, mi a pálya?-viccelődött mosolyogva, mire felnevettem.
-Semmi, megvagyok- mosolyodtam el halványan, majd apu kérdőn az ölemben lévő Tabletre nézett, amiből még mindig Taylor Swift- You belong with me-je ment nagy hangerővel.
- Ez már megint Avril Lavigne?- kérdezősködött, mint mindig amikor megpróbál eligazodni az ízlésemen.
- Nem, ez Taylor Swift.- mosolyodtam el, miközben felé fordítottam a képernyőt, hogy láthassa a klipet.
-Ah, az a kettő ugyan olyan.- jelentette ki, de piripont neki amiért végighallgatta velem, bár úgy nézem elég nehezére esett nem hozzátenni néhány részhez azt, hogy "ez egy régi szám másolata", vagy "minden ilyen Disney Csatornás hős ugyan azt énekli". Hát igen, apu az összes fiatal énekesnőre egyszerűen a "Disney Csatornás hős" kifejezést használja. Na mindegy, miután kiment anyuval tuti átbeszélték mit, miért, kitől hallgatok. Ez van. :)

Egy kis előszó

Sziasztok!
A blogom most indul, amelyen egy történetet, pontosabban egy lány életét mutatom be. Remélem tetszeni fog. Az olvasottságtól függően (még kialakulóban van), hogy mikor rakok fel újabb fejezetet. Ha valaki bővebb bemutatásra vágyik, írjon kommentet. Ma felteszem az első fejezetet.
Csao!