8. fejezet

A tanárunk hangos csattanással ledobja a naplót a tanári asztalra, mire az kinyílik. Hamiskás mosollyal az arcán belepillant, majd felnéz. Egy pisszenés sem hallatszik, szinte meg sem mozdul senki.
- Mona Stromgwell- a legtöbben fellélegeznek- és Lilla Stronge kijön, a többi kinyitja a könyvet, és a 48. oldal alapján vázlatot ír. Aki nem készül el, annak egyes!- jelenti ki, mire a könyvek egyszerre nyílnak ki, és mindenki sebesen elkezdi olvasni az anyagot.- meredten nézek a tanárra. Én? Felelek? A félév második napján? Újként? Matekból? A matek nem az erősségem, ráadásul mi egész mást tanultunk...azt hiszem.
Minden esetre a tanár kezdte elveszíteni a türelmét, így kivánszorogtam a táblához, és Monára néztem. Próbáltam jelezni neki, de nem figyelt rám, így beletörődtem a sorsomba.
Aztán elámulva meredtem előre, mert Mona elkezdte mondani az anyagot. De...nagyon jól. Konkrétan előrehaladt, példákat írt fel, feladatokat oldott meg, majd mikor végzett meg sem várva a tanár reakcióját, leült a helyére.
- Jeles, Mona, bár ezt mondanom sem kell, hisz tőled ez várható volt.- jelenti ki, majd beírja a jegyet és hozzám fordul.
- Te új vagy, igaz?- kérdezi rám sem nézve a tanár.
- Igen.- válaszolok, és a remény szikrája feléled bennem. Talán még megszán, és visszaküld a helyemre!
- Jó, kezdd!- utasít, mire én csalódottan továbbra is hallgatok. Körbenézek az osztályon. Mindenki ír, olvas, másol és dolgozik, és amúgy sem mer súgni.- Na, mire vár, Miss Stronge?- mordul rám felnézve, de én továbbra is csak nézek magam elé. Még az sem jut eszembe, amit a régi sulimban tanultunk. Aztán egyszer csak meghallok egy értelmes mondatot magam mögül. Elmondom. És a következő, majd még egy, és végül így megy ez az anyag végéig, mikor is a "vége" szó súgásának hallatán megállok, és a tanárra nézek, aki semmit nem vett észre.
- Rendben, leülhet, jeles, bár Mona sokkal több információval szolgált.- bólint, én pedig levágom magam a székemre és kalimpáló szívvel meredek az ellenőrzőmre. Mert ezt a hangot én két nap alatt száz közül is megismerném.
Will.

Kicsengőig csak ezen gondolkodtam- vagy inkább virultam-így a csengetést észre sem vettem, míg Jennie nem szólt.
- Lilla, kicsengettek!- majd kezét elhúzta a szemem előtt, én pedig a felelésem óta először pislogtam.- Valami baj van?- kérdezi aggódva, de megnyugtatom, és együtt indulunk ki a teremből az udvarra, ahol nagyon hideg van.
- Hé, Will súgott neked...- hozza szóba finoman megközelítve a témát Jannie, mire én elvörösödök, és ő pedig akaratlanul is "tudtam" arckifejezéssel fagyoskodik tovább mellettem.
- Csak melegem van!- magyarázkodom, ő pedig összehúzott szemöldökkel mered rám. Jó, ez hülyeség volt, ugyanis majdhogynem esős idő uralkodott, és senkinek nem volt melege...rajtam kívül.
- Ööö...értem.- mondja furán válaszul, én pedig elhatározom, hogy mostantól 5 percig inkább nem szólalok meg.

7. fejezet

Minden embert próbálok megkerülni, de egy idő után észrevettem, hogy így nem jutok előrébb semmit, így nekiálltam sűrű bocsánatkérések közepest előrenyomakodni.
- Itt mindig ilyen a folyosó?! Mint egy színpad előtt állni a koncerten!- kérdezem Jannietől hátrasandítva. Válaszul felvihog. Öhm, ezt igennek veszem és végre egy lépés távolságra kerülök Jamestől, így azonnal beszélni kezdek.
- Szia!- köszönök oda felvéve a "kedves-vagyok-és-aranyos" mosolyom. A fiú felém fordul és kérdőn rám néz.- Azért akarok veled beszélni, mert van ott egy lány,- mutatok Monára- és tök jó lenne, ha mondjuk...nem is tudom...beszélgetnétek, mert nagyon aranyos, és biztos jól kijönnétek egymással, és tuti neked is tetszik ő és...- magyarázkodom, miközben Jannie meggyőzően bólogat mögöttem.
- Nem értettem, mondd el újra, kérlek!- mondja James, én pedig kínosan felröhögök. Ez egy iskola, hogy lehet itt ekkora hangzavar?! Mindegy, Monáért megtettem (mert mégiscsak ő is új barátaim egyike!!!).
Jannie segítségével félrehúztam a srácot, de mivel minden tele volt, ezért pechemre sikerült a női mosdóban kikötnünk. Ez legalább üres volt, így újra elmondtam a szövegem, és ezúttal érthető volt.
- Oké.- válaszol a srác legnagyobb meglepetésünkre, így mi Jannievel visongva ünnepeltük a sikerünket, James pedig röhögve bámult minket.
- Akkor, én most beszélek vele.- mosolyodik el, és távozik a (lány) WC-ből.

A matekterem felé sétálva Jannie épp azt ecsetelte, hogy mennyire utálja ezt az órát, mikor Mona mellénk lépett. A feje égővörös volt, és kizárólag a földet nézte járás közben.
- Hogy ment?- kérdezem izgatottan.
- Ment.- jelenti ki szűkszavúan, és nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz történt-e vele.
- De HOGY ment?- hangsúlyozom ki a szót.
- Jól.- nyögi ki felnézve és felnevet.
- Hurrá!!!- kiáltok fel boldogan.
- Na és, elmentek randizni, vagy, már jártok, mi történt?!- kérdezősködik Jannie, én pedig vigyorogva nézem Monát, aki látszólag nem igazán szerette, hogy kérdezősködünk.
- Randi holnap délután.- jelentette ki, és ekkor a fiúk mellénk léptek.
- Mona  randizik? Juuuj!- kezdik égetni szinkronban, mire Mona csak beteszi a fülhallgatóját, és unott arckifejezéssel bámulva maga elé sétál tovább, mit sem reagálva a továbbra is beszélő fiúkra. Az mondjuk nem zavarta, hogy még két perc és becsengő, de sejtettem, hogy az óra alatt sem zavartatná magát.
A terem felé sétálva végignéztem a két fiún. Nate ezúttal bársony pulcsit és kordnadrágot viselt, Will pedig kapucnis pulcsit vett fel farmerral. Elolvadtam, és mindezt az sem könnyítette, hogy találkozott a tekintetünk, és rám mosolygott. Khm. Talán elkaptam a tekintetem. És talán nekimentem a falnak, mert nem figyeltem, hol van a termünk ajtaja. Khm.
A tanár villámgyorsan bejött, és becsapta maga mögött az ajtót, mi pedig összerezzenve figyeltük őt.
Középkorú férfi, aki nem tűnik elsőre a legkedvesebbnek. Inkább a "legkegyetlenebb" jelzőt kapta tőlem. Huff!

6. rész

Emelt szint?! Én...megijedtem. Tudom, nagyon gyerekes, hogy ennyi győzködés, és pozitív visszajelzés után is beijedek egy ének órától, de mit lehet tenni? Nos, én például utánanéztem a neten.
- Nem is tűnik olyan nehéznek!- motyogom magamnak.- Talán fel sem szólítanak majd, talán csak elméleti dolgok lesznek!- na, meg azt ahogy én elképzeltem!

Reggel, a tegnap esti görcsölés után álmosan ébredtem, de azért volt egy fénypontja a napomnak: ma is találkozhattam Willel. Ez már pozitívum volt.
Felvettem egy kardigánt, és egy farmert, majd lazán összegumiztam a hajam. Kint szállingózott a hó, így a dzsekim is felkaptam, és nekiindultam a napnak. A reggelim az asztalon várt, a mama pedig mosolyogva köszöntött.
- Második nap!- kiáltja. Haja elegáns kontyba van kötve, és márkás ruhákat vett fel. Csillogó arany kiegészítőit is felvette: fülbevalók, karkötők mindkét kezén, aranylánc nyakában. Mind ugyanazzal az arany virággal díszített.
- Igen!- helyeselek, miközben leülök, és gyorsan megeszem a tükörtojást, ami előttem van.- Délután jövök!- köszönök el, majd zsebre vágom az ebédpénzem.
Az utca már félig-meddig fehér volt, mikor kiértem. Elgondolkodtam az ötleten, miszerint "mi lenne, ha elszöknék Mexikóba, és soha nem jönnék vissza?", de mivel nem tudtam magam meggyőzni ennek az értelmes ötletnek a valószínűségéről, így inkább csak elkezdtem sétálni a suli felé. A hajam (amit makacs módon soha nem tűrök be a sapkába/kabátba) kezdett elázni, a dzsekimen pedig fehér hópelyhek folytak szét.
A suliba beérve elindultam matekra, mikor a folyosón egy kar kinyúlt elém, és berántott egy eldugott sarokba. Legnagyobb meglepetésemre Monával találtam magam szembe.
- Ööö...szia!- mosolygok rá, igyekezve letörölni a képemről a furcsa nézést.
- Helló.- biccent fagyosan, és tovább csinálja azt, amit eddig: unott arccal maga elé nézve áll.
- És, mit keresünk itt??- sürgetem egy kicsit, mivel látszólag nem akarja elmondani, miért húzott ide.
- James.- biccent egy tőlünk messzebb álló fiú felé. Fekete farmert, és sötétkék kötött pulcsit visel. Szemüvege kicsit lecsúszva pihent orrán, és mosolyogva beszélget az előtte álló (számomra ismeretlen) fiúval. Kétségkívül helyes. És ahogy láttam, ezt Mona is felfedezte.
- Ó!- esett le a dolog.- Kedvesnek tűnik!- nézek vissza Monára, aki elég furán festett vörös fejjel, mivel egyébként hófehér.
- Igen, de nem merek hozzászólni.- szegezi tekintetét a földre.
- Akkor...akarod, hogy én beszéljek vele?- kérdezem furán.
- Jó lenne!
- Hát jó.- bólintok, majd elindulok James felé. A folyosón egyébként óriási a tömeg, mert itt rendszerint mindenki csengetésig beszélget, és utána megy be a terembe.
- Lilla, szia!- üdvözöl hirtelen visongva Jannie, én pedig kizökkenve a gondolkodásból, riadtan nézek rá.
- Ó, szia!- eléggé megijesztett, így fellélegezve néztem végig rajta. Színes póló, és vékony, kék nadrág van rajta.
- Mit csinálunk?- kérdezi vigyorogva.
- Elmondom Jamesnek, hogy Monának tetszik.- magyarázom újra megindulva felé.
- Úúú! Én is jövök!- jelenti ki Jannie, így már ketten lépkedünk a hangzavarban James felé, aki továbbra is beszélget.