10. fejezet

Elég fura volt Willel ilyesmiről beszélni, de mégis jól éreztem magam, és mint kiderült, a játékot lehet frissíteni (én ezt tényleg nem tudtam!), így most csomó új dolog van benne. Összességében, Will nagyon-nagyon rendes, én pedig két nap alatt azt hiszem teljesen belezúgtam. Bár ezt mondanom sem kell, gondolom, hisz Jannie nyelvtan óra előtt azt mondta, abszolút látszik rajtam. Hát, oké. :D
A helyemen ülve beszélgettem barátnőmmel a becsengő percében is.
- Akkor te tuti láttad a Hollywood feliratot!- kapcsolódik a beszélgetéshez Mona, aki eddig csendben meredt maga elé. Nehezen dolgozta fel a James-dolgot. Milyen, mikor valami rossz történik vele? Nem akarom tudni... Na mindegy.
- Mona, ennél többet vártam tőled! Az New York-ban van!- kiált fel a fejét csóválva Jannie.
- Öhm...nem.- mondjuk egyszerre Monával.
- Dehogynem!
- Jannie, nincs igazad!- szól vissza Mona, és nézem ahogy vitázni kezdenek, majd körbenézek az egész osztályon. Nate épp kihúzza a fülhallgatót a füléből, Will lehajtott fejjel pihen (ez valami fiús dolog, vagy miért csinálja?), a többiek (még nem tiszta, kinek, mi a neve...) pedig csak úgy általánosságban kiabálnak.
Egy ideig észre sem veszem, hogy valaki bejön a terembe, és a tanári asztalhoz ül. Mikor meglátom a fiatal, alacsony, göndör hajú tanárnőt, elakadó lélegzettel próbálom lecsendesíteni a többieket.
- Köszönöm...hm. Te új vagy. És a neved...- itt közbe akarok szólni, de megállít.- Ne mondd, én is tudni fogom...Lilla!- kiált fel diadalmasan, és én mosolyogva bólintok.- Rendben Lilla, te ma csak figyelj ide nagyon, és próbáld behozni a lemaradást. Mi az 56. oldalon tartunk, te hol hagytad abba az előző iskoládban?- kérdezi kedvesen, és mellém lép.
- A 67. oldalnál, szóval szerintem megleszek.
- Jó. És, milyen itt, az iskolánkban? Látom már összebarátkoztatok a többiekkel.- cseveg mosolyogva, én pedig csodálkozva figyelem. Jófej tanár.
- Igen, köszönöm, nagyon jó itt.- válaszolok illedelmesen.
- Rendben van.- biccent, majd tovább beszél, szavait ezúttal az egész osztályhoz címezve.- Akkor gyerekek, menjünk tovább...- és kezdődik a második órám az első hivatalos iskolanapomon.
Az óra után arról beszélgetünk, milyen rendes a tanárnő (Mrs. Lopez).
- Elmegyek a büfébe, ki jön?- veti fel az ötletet Nate, akivel eddig még nem volt alkalmam beszélgetni, így én feleszem a kesztyűs kezemet, és mellé lépek.
- Én megyek, ma még amúgy sem ettem semmit a reggelin kívül, és már éhen halok.- magyarázom. A többiek nemleges válasza után Nate-el ketten indulunk el.
- Te mit veszel?- nézek rá, ő pedig elgondolkodik, majd utána válaszol.
- Pizzát.- mosolyodik el már a gondolattól is.
- Van itt négysajtos szalámis?- kérdezem.- Az a kedvencem.
- Nekem is!- vigyorog rám, és bólint.- Van olyan.
- Oké! Vegyünk egy egészet, és akkor el tudjuk felezni.
- Jó!- egyezik bele lelkesen.
A büfé sora nagyon hosszú, de Nate-el jót beszélgettem míg vártunk. Kiderült, hogy hasonló az ízlésünk.
Mikor végre mi kerültünk sorra, megrendelte a pizzát, ami bár hideg volt, de nagyon finom és mivel a többiek is kértek, ezért még jól is jártunk, hogy egy egészet kértünk. Ezzel telt el a szünet.

9. fejezet

Sziasztok!
Igen, még "élek", és sajnálom a nagy szünetet, de két óriási hírem is van. Az első, hogy elérte a blog a 4000 oldalmegjelenítést (WOW!!!! Köszönöm, mindenkinek!), a második pedig, hogy mivel most újra "aktív" leszek blog-ügyben, rendelek egy új fejlécet, megváltoztatom a design-t, és...új lesz a blog kinézete.
Most pedig jöjjön a fejezet:

A szünetet csendben töltöttem, a gondolataimban elmerülve nyomkodtam a telefonom, mintha valami nagyon fontos dolgot csinálnék rajta, de igazából csak alig figyelve játszottam rajta, miközben Willt néztem. Jó, ez talán csak egy matek felelés volt, de szégyellném bevallani még magamnak is, hogy mennyivel többet jelentett.
- Nem kéne megköszönnöm?- kérdezem Jannietől, aki azt hiszem most már végérvényesen is tud a dologról. Az arcán látom, hogy magyarázat nélkül is rájött, miről beszélek.
- Na, mégiscsak érzel valamit?- kérdez vissza elvigyorodva, az arcom pedig megint vörös lesz.
- Hát...
- Nem kell kimondanod, mert amúgy is tudtam.- von vállat, én pedig lesütöm a szemem.- Amúgy, szerintem köszönd meg. Nélküle most bukásra állnál matekból.
- Jó.- bólogatok, és visszanézek a telóm kijelzőjére.
- És akkor mire vársz? Menj!- lökdös engem felé, de megrázom a fejem.
- Majd a megfelelő pillanatban.- jelentem ki, és Jannie értetlen tekintetétől elmenekülve bemegyek a terembe. Nyelvtan jön, ami elvileg könnyű, szerintem legalábbis.
Leülök a helyemre, és csendesen előpakolok, majd tovább játszok a telefonomon. A pou-mal játszok éppen, már 49. szintű, és ha már ennyi ideig elvoltam vele, akkor már nem hagyom meghalni!
A rekordomat igyekeztem megdönteni, mikor hallottam, hogy valaki felém lépked. Ránéztem az ismeretlenre, és az első amit megtettem, hogy villámgyorsan kijelzővel lefelé a padra raktam a telefonom. Mi lett volna, ha meglátja, hogy ezzel játszom? Tuti hülyének néz!
- Szia! Láttam, hogy bejöttél a suliba. Minden oké?- kérdezi elmosolyodva Will.
- Ó, igen, minden rendben, csak nagyon hideg volt kint.- válaszolok zavartan.
- Jó.- ül le mellém, és előpakolja a cuccait. Tökéletes pillanatról beszéltem? Most itt van!
- Köszi, hogy segítettél matekon!- mondom ki hadarva, ő pedig lazán vállat von.
- Semmiség.- kacsint rám, én pedig elkapom a tekintetem.
Ekkor az óriási csöndet megszakítja a telefonom. A pou-m szólal meg, én pedig elkerekedett szemmel nézek a fekete hátlapra.
- Ez...neked van pou-d?- kérdezi meg Will.
- Öhm...igen, van.- vallom be, és felkészülök rá, hogy hülyének néz.
- Hányas szintű?- kérdezi és váratlanul ér a kérdése. Miért kérdezi ezt?
- ...49.-es.
- Az enyém 60.- veszi elő a telefonját, mire én szerencsétlenül állok ott továbbra is, míg a szemem elé nem rakja a telefonját. A játék be van kapcsolva, és én magam is megnézhetem.
- Hű!- nyögöm ki, és felnevetek.