9. fejezet

Sziasztok!
Igen, még "élek", és sajnálom a nagy szünetet, de két óriási hírem is van. Az első, hogy elérte a blog a 4000 oldalmegjelenítést (WOW!!!! Köszönöm, mindenkinek!), a második pedig, hogy mivel most újra "aktív" leszek blog-ügyben, rendelek egy új fejlécet, megváltoztatom a design-t, és...új lesz a blog kinézete.
Most pedig jöjjön a fejezet:

A szünetet csendben töltöttem, a gondolataimban elmerülve nyomkodtam a telefonom, mintha valami nagyon fontos dolgot csinálnék rajta, de igazából csak alig figyelve játszottam rajta, miközben Willt néztem. Jó, ez talán csak egy matek felelés volt, de szégyellném bevallani még magamnak is, hogy mennyivel többet jelentett.
- Nem kéne megköszönnöm?- kérdezem Jannietől, aki azt hiszem most már végérvényesen is tud a dologról. Az arcán látom, hogy magyarázat nélkül is rájött, miről beszélek.
- Na, mégiscsak érzel valamit?- kérdez vissza elvigyorodva, az arcom pedig megint vörös lesz.
- Hát...
- Nem kell kimondanod, mert amúgy is tudtam.- von vállat, én pedig lesütöm a szemem.- Amúgy, szerintem köszönd meg. Nélküle most bukásra állnál matekból.
- Jó.- bólogatok, és visszanézek a telóm kijelzőjére.
- És akkor mire vársz? Menj!- lökdös engem felé, de megrázom a fejem.
- Majd a megfelelő pillanatban.- jelentem ki, és Jannie értetlen tekintetétől elmenekülve bemegyek a terembe. Nyelvtan jön, ami elvileg könnyű, szerintem legalábbis.
Leülök a helyemre, és csendesen előpakolok, majd tovább játszok a telefonomon. A pou-mal játszok éppen, már 49. szintű, és ha már ennyi ideig elvoltam vele, akkor már nem hagyom meghalni!
A rekordomat igyekeztem megdönteni, mikor hallottam, hogy valaki felém lépked. Ránéztem az ismeretlenre, és az első amit megtettem, hogy villámgyorsan kijelzővel lefelé a padra raktam a telefonom. Mi lett volna, ha meglátja, hogy ezzel játszom? Tuti hülyének néz!
- Szia! Láttam, hogy bejöttél a suliba. Minden oké?- kérdezi elmosolyodva Will.
- Ó, igen, minden rendben, csak nagyon hideg volt kint.- válaszolok zavartan.
- Jó.- ül le mellém, és előpakolja a cuccait. Tökéletes pillanatról beszéltem? Most itt van!
- Köszi, hogy segítettél matekon!- mondom ki hadarva, ő pedig lazán vállat von.
- Semmiség.- kacsint rám, én pedig elkapom a tekintetem.
Ekkor az óriási csöndet megszakítja a telefonom. A pou-m szólal meg, én pedig elkerekedett szemmel nézek a fekete hátlapra.
- Ez...neked van pou-d?- kérdezi meg Will.
- Öhm...igen, van.- vallom be, és felkészülök rá, hogy hülyének néz.
- Hányas szintű?- kérdezi és váratlanul ér a kérdése. Miért kérdezi ezt?
- ...49.-es.
- Az enyém 60.- veszi elő a telefonját, mire én szerencsétlenül állok ott továbbra is, míg a szemem elé nem rakja a telefonját. A játék be van kapcsolva, és én magam is megnézhetem.
- Hű!- nyögöm ki, és felnevetek.