Sziasztok!
Nem szokásom, de a mai bejegyzést nem csak úgy "olvasóknak" írom, hanem néhány ismerősömnek is. Szóval: M.K.: Igen, én írom a blogot. B.: Meghoztam az új részt, remélem örülsz!
- Milyen napod volt, Lilla?- kérdezi a nagyi rögtön, amint belépek az ajtón.
- Jó.- zárom rövidre a mondandóm, és megkönnyebbült sóhajjal rakom le a dögnehéz táskámat.- Énekeltem, megtapsoltak, és felsegítettek a földről.
- Hűha, hát ez...szuper.- bólint rá a nagymamám, aki láthatóan megzavarodott az általam felsorolt események hallatán.
- Igen. Felmegyek a szobámba, oké?
- Rendben menj csak.- mosolyog, majd újra összehúzza a szemöldökét.- Felsegítették a földről?- morogja magának.
A szobámban a gép elé ültem, és a közösségi oldalam kezdtem nézni. Két jelölés. Remegve kattintottam rá az elsőre. Jannie. Nem nyert. A második gombra először rá sem akartam menni, de annyira érdekelt, hogy végül minden mindegy alapon rámentem. Nyertem. Will neve ott lebegett, és mostantól ismerősök voltunk. A kedvem azonnal maximálisra váltott, és természetesen megnéztem a profilját. Nos, ekkor tátott szájjal meredtem a képernyőre. Mindenféle szív, puszi, és más feliratok ezreire találtam rá. Sejtettem, hogy menő, meg minden, de ennyire?! Ekkor elégeltem meg az internetet, és rögtön le is csuktam a gépem tetejét. Ez nem az én dolgom! Egy napja ismerem, akkor meg miért zavar engem mindez ennyire? Főleg, hogy az egy nap alatt semmi nem történt. És, annak a sok lánynak joga van üzenni Willnek! Khm. Akkor is bánt! Kedvetlenül eldőlök az ágyamon, és a plafont kezdem bámulni, majd eszembe jut, hogy még a házim sem írtam meg és semmit nem készültem, így előpakolok a táskámból és megnézem az órarendet, abban a reményben, hogy ez talán eltereli a figyelmem Willről. Matek. Fujj! Nyelv. Nem akarom. Tesi. NEEE!!! Dráma. Na végre, ez már tetszik! Rajz. Menni fog. Nyelv. Muszáj ennyi nyelv órának lennie?! És az órarendem végén megakad a szemem egy órán, ami miatt a gyomrom görcsbe rándul. Emelt szintű ének. Uram isten!...
