28. fejezet

- Caleb felajánlotta a sajátját, hogy mivel neki már nem kell a kocsi mellé egy robogó.- magyarázom.
- Nem.- vágja rá apa.
- De kedvezményes lenne!- erősködöm.
- Ööö. Azt hiszem én elmegyek.- szól közbe Caleb, megérezve a vitát.
- Rendben.- egyezek bele "majd én elintézem" hangsúllyal, le sem véve a szemem apáról. Caleb ad két puszit, majd lelép...kissé gyorsan.
- Hé-hé-hé.- nyugtat le anya.
- Karen, még nincs is jogosítványod.- emlékeztet. Nos, ez nekem sem jutott eszembe.
- Oké, de csak itt az utcában használnám, nem utazni, meg ilyesmi.- harcolok továbbra is.
- De hát akkor meg minek?- teszi fel a kérdést apu.
- Csak addig lennék vele az utcában, míg nincs jogosítványom, utána viszont már bárhol használhatnám, Caleb pedig most adja el, nem fogja "félre tenni".- ezen mindketten elgondolkoznak.
- Csak akkor, ha van elég pénzed rá, és van hozzá védőfelszerelésed.- alkudoznak.
- Mindkettő rendben van. Calebnek van bukósisakja, nekem pedig van elég spórolt pénzem.- vigyorgok. Anya sóhajt egyet.
- Akkor szólj Calebnek, és menj el hozzájuk a motorért. Hozzátok ide, itt gyakorolj. De visszaadom, ha bármi bajod lesz!- fenyeget meg.
- Köszönöm és vigyázok magamra.- bólintok. Már hívom is Calebet.
- Sikerrr!- kiáltok bele a telefonba.
- Az jó. Figyelj, nem lesz bajod?- kérdezi aggódva.
- Hát, segíthetnél az elején.- vallom be.
- Természetesen.- ígéri.
- A szüleim szerint még ma oda kéne mennem hozzád megvenni a védőfelszerelést, meg a robogót.
- Oké, gyere... idetalálsz gyalog?- érzem a hangján, hogy mosolyog.
- Igen, remélem.- mondom, miközben magamban átismételem, mikor merre kell menni.
- Jól van, akkor gyere.- egyezik bele, majd leteszi.
Elrakom a telefont, előszedem a pénztárcám az ágy alól és összeszámolom a pénzt. Még marad is. Hurrá! Gyorsan egy sportcipőre cserélem a magas sarkút, és lemegyek.
A ház előtt lassan elindulok, miközben bólogatva koncentrálok az útra.
Odaérek és gyorsan ellenőrzöm, hogy tényleg elhoztam-e mindent. Oké, nyugi. Becsengetek, majd minden bizonnyal Suetól származó "nyitva van, gyere!" kiáltás után benyitok.
- Szia Karen! Örülök, hogy újra eljöttél hozzánk.- mosolyog kedvesen.
- Jó napot.- mondom szégyenlősen.
- Jaj, drágám, nem megbeszéltük már, hogy nyugodtan tegezz?- nevetgél.
- Hát persze, igen, tényleg.- bólintok elvörösödve. Körbenézek. Minden ugyan olyan, mint legutóbb volt.
- A robogóért jöttem.- mosolyodok el.
- Rendben van.- válaszol, majd meglátva a keresgélő tekintetem, azonnal kiszúrja, így szól Calebnek.
- Köszönöm.- pirulok el.
- Szia!- köszönt csókkal Caleb, mire majdnem elájulok.
- Gyere, kint van a garázsban.- tol el magától, majd kézen fogva vezet.
- Hm. Oké.- nézem meg. Kék színe van, és csillog-villog.
- Szeretném otthon kipróbálni. Segítesz?- kérdezem meg félve.
- Aha, megígértem.- mondja ki.
- Klassz.
- Kiviszem az útra, oké?- kezdi tolni.
- Jó, én bemegyek Suehoz elköszönni.- bólintok, majd elindulok.
- Elmegyünk kipróbálni a motort.- jelentem be.
- Karen. El kell valamit mondanom.- néz rám szégyenkezve, rögtön megijedek. Ekkor lép be Caleb.
- Tudjátok. Van valami, amit nem akartam soha elmondani Calebnek.- néz rá, mielőtt folytatná.- Igazából...én vagyok az igazi édesanyja.- vallja be.
- Mi?- kérdezzük egyszerre.
- Nem akartam elmondani, mert akkor felmerülne a kérdés, hogy ki az apád.- bámulja a cipőjét Sue.
- De hát...hogy tehetted ezt?!- borul ki Caleb.
- Igen, tudom...de.- erre Caleb megfordul és kimegy.
- Hé! Várj!- futok utána. Épp el tudom kapni a kezét.
- Karen én...sajnálom.- mondja, majd elhajt a robogóval.
Én egy percig csak állok. Nem tudom felfogni a történteket.
- Hát jó.- mondom. Bemegyek a garázsba és elindítom az autót. Még látni Caleb eltűnő alakját. Menni fog ez nekem. Hiszen számtalanszor láttam már aput ilyet csinálni.
És tényleg, egész ügyes vagyok. Caleb egy erdő felé hajt, én pedig utánamegyek. Amint megáll, én villámgyorsan csinálok mindent. Így sikerül beérnem őt.
- Caleb. Várj már meg.- kiáltok utána mérgesen. Erre megáll, hátranéz, majd hitetlenül felnevet. Inkább szenvedésből, mintsem más miatt.
- Látom elhoztad az autót.- vállat vonok. Végre mellé lépek és megfogom a kezét.
- Egyedül nem hagylak.- válaszolom előre nézve.
- Sejthettem volna.- motyogja halkan. Kérdőn nézek rá.
- Mióta veled vagyok, Sue nagyon furcsán viselkedett. Hát most már tudom miért.- magyarázza.
- Most mi lesz?- teszem fel a kérdést, amit nem igazán akartunk hallani.

27. fejezet

Reggel egy ásítás után felkeltem és hallottam, hogy a ház előtt dudálnak. Caleb. Azonnal felpattantam és az ablakhoz rohanva megláttam őt, ahogy a kocsija előtt állva vár.
Felöltöztem egy laza farmer,  zöld pulcsi összeállítás mellett döntöttem, majd (bár ilyet ritkán veszek fel) egy magas sarkút is magamra húzok, hogy egy kicsit csinibbé varázsolja az összeállításom. Végezetül az elmaradhatatlan gumi-karkötők és már készen is álltam. Hip-hip-hurrá.

Lefutottam a ház elé, de ez csak könnyűnek hangzik, mert magassarkúban futni, hogy is mondjam...nem ajánlott. Hát ja. Caleb csak mosolyogva elém sétált, majd nyújtotta a karját, hogy belé tudjak kapaszkodni. Sokszor mondom, de tényleg. Az én barátom a legjobb a világon...minden téren.
- Hé, szia! Jó a cipőd.- kapott el, nehogy elessek.
- Ah, szia. Kösz.- morogtam.
- Ööö, én tudom, milyen gonosz dolog más kinézetét kritizálni, de ez a magas sarkú azt hiszem, nem túl előnyös számodra. Már ami a járást illeti.- nézett le a lábamra. Hát igen.
- Ja, tudom. De ma már kibírom.- mondom makacsul.
- És, mit csinálsz itt reggel?- kérdezem, közben még mindig a cipőm nézzük, nehogy újra megkíséreljek elesni.
- Van egy ajánlatunk anyával, számodra.- magyarázza a talajt bámulva. Kérdőn nézek rá, mire folytatja.
- Mivel már nem használom a robogóm, eladnánk, és akár te is megkaphatnád, persze kedvezményes áron.- jelenti be.
- Wow!- nézek felvidulva. Lehetne egy motorom, ami csak az enyém.
- Szuper.- nézek hálásan felé, de ez nem volt jó ötlet, mert már megint megbotlottam.- De meg kell kérdezned a szüleidtől.- figyelmeztet, majd megfordul, ami miatt én is vele forgok, és beindul velem a házba. Anya és apa már lejöttek a konyhába.
- Anyu, apu szeretnék venni egy robogót.- lépek be, azonnal beszélve. Anya erre ijedten felnéz, apu pedig félrenyeli a kávéját.
- Hogy mit?!- kérdezik teljesen egyszerre.

26. fejezet

Sziasztok! A nagy szünetet sajnálom. Elgondolkodtam, és tulajdon képen azt hiszem a következő három napban egyszerre több bejegyzés is fog felkerülni az oldalra és azt hiszem eljön a Hawaii minta vége. Összesen 42 bejegyzést írtam Nektek (ezzel együtt 43-at), 25 fejezetet (eddig) és ezek mind- mind szép számok. Az oldalmegjelenítés 2000 fölött van (a zöld mérő csak a profil megjelenítést méri!), és naponta 20-30 ember jön fel a blogra. Ez szerintem nagyon szuper eredmény, szóval az elkövetkező három napban mindent beleadok. Még egy kicsit vonakodok a blog befejezésével kapcsolatban, írjatok megjegyzést Ti is, mi a véleményetek.
- Mehetünk?- mosolygott rám. A fürdőgatyájában volt, és egy kék pólóban.
- Persze.- virultam látványosan. Boldogan gondolkodtam el azon, vajon mi lesz, ha meghalok a túl sok mosolygástól. Azt hiszem, nem lesz rossz halálom.
Caleb megfogta a táskám, majd szabad kezével az enyém után nyúlt. Na ebben a pillanatban a szívem elszánt akarata volt, hogy kiugorjon.
Kimentünk a ház elé, ahol ott állt egy...egy autó.
- Ööö...- néztem elámulva az ezüst színben pompázó járgányt.
- Hát, tudod, mindjárt itt a szülinapom, és anyu minden áron venni akart egy autót.- mosolyodott el halványan.
- Hű!- bólintottam.
- Várj, és a jogosítványod?- kérdeztem elképedve.
- Nyugi, az is van.- nyugtatott meg. De még mindig volt baj.
- Ezt meg kell mondanom a szüleimnek.- mondtam magabiztosan, és már rohantam is be. Caleb pedig utánam.
- Hé! Állj már meg!- kapta el a csuklóm, majd folytatta.- Karen, már szóltam a szüleidnek.- mondta gyorsan.
- Mikor?- húztam össze a szemem.
- Mikor ezt- emelte meg a táskám.- pakoltad össze és én már nálatok voltam.- magyarázza.
- Ó. Rendben.- biccentettem, majd kérdőn a kocsi felé néztem. Most akkor hová üljek?
- Na ne csináld már!- sóhajtott fel nevetve, majd bentről kitárta a mellette lévő ajtót. Ó, akkor jó.
Az út úgy telt, hogy én össze vissza forogtam "felmérve" a kocsit, amin Caleb szakadt a röhögéstől. Utána a rádiót nyomkodtam, majd csodák csodájára találtam egy dalt.
- Jé, nézd! Micsoda szerencse!- szívatom kicsit Calebet. A rádióból természetesen Katy Perry szól.
- Ó, tényleg.- morogja finoman meglökve, nevetve rávigyorgok.
A strandon gyönyörű idő volt, jól döntöttünk ma, hogy elmentünk. Calebbel az oldalamon jól éreztem magam. Sokat beszélgettünk, viszont valahányszor a vízben voltunk ellőtte a "Hé, ne dobjalak meg?" viccét, amitől én elvörösödtem, ő pedig elmosolyodott. Hm. Ennek nem fordítva kéne lennie? Na mindegy.
Mikor este kifáradva hazaértem, anyáék már a hálóban voltak, így csak beköszöntem, majd rohantam én is az ágy felé. Jó éjt.

K-on! ajánló

Ma új rész helyett, inkább egy ajánlót hoztam. Remélem ez nem baj.

Ez egy anime lenne, a K-on!.:

Amit erről tudni kell, az az, hogy gimis lányokról szól.

Bővebben: Kezdetben 4 lány összeáll és alkotnak egy bandát. 

- A tagok Yui, aki elég gyerekes (lásd: a húga "gondoskodik" róla), de nagyon szerethető. Hirtelen kezdi érdekelni a zene, majd kiderül, hogy van hozzá tehetsége. Ő a banda gitárosa. 

- A dobos Ricchan, ő Yui párja, ha a viselkedésüket nézzük. Ők ketten nagyon viccesek, imádom mindkettejüket. Én őt egy kicsit fiúsnak találom.

- A másik gitáros Mio. Hihetetlenül szép, és formás alakjával mindenkit elvarázsol, azonban ehhez szerény, ijedős, félénk tulajdonságok járulnak hozzá. Ő és Ricchan kezdetben is ismerték egymást. Be kell vallja, ő a kedvencem. :)

- És végül pedig Mugi. Ő egy gazdag család gyermeke, mindig gondoskodik a sütiről és a teáról, koktélokról. Kedves és kicsit...hogy is mondjam. Egyáltalán nincs vele tisztában, milyen különleges és kivételes a helyzete családjának befolyása miatt.

Ez lenne a K-on! ajánlóm. Remélem tetszett. 

25. fejezet

Vigyorogva ültem le apa mellé és le sem vettem a szemem a klipről. Anyuéknak nem tűnt fel a kissé túl nagy lelkesedésem a videó iránt. Szerintem azt hitték, ez is csak egy tipikus "Hűűű, de szuper klip és hűűű, de szuper énekes és...hűűű!" szindróma. Minden esetre reggeli után hirtelen kedvem támadt strandolni egyet, így szóltam a szüleimnek.
- Hé, na kik a világ legjobb szülei?- hízelegtem mosolyogva. Igencsak gyenge színész vagyok, anyuék rögtön tudták (mint általában), hogy szeretnék valamit.
- Csak ne mellnagyobbítás legyen!- imádkozott anya.
- Ööö...én csak le szeretnék menni a strandra.- mondtam furán. Sajnos sem anya, sem apa nem akart ma elmenni, így nekiálltam látványosan szenvedni. Apa unta meg előbb.
- És mi lenne, ha Calebbel mennél. A múltkor is majdnem végig vele voltál.- nézett fel apa a focimeccsből, amit éppen a TV előtt elfeküdve bámult. Elgondolkodtam. Ha ráér, akkor miért ne mehetnék vele?
- Oké, mindjárt felhívom.- bólintottam, majd előhúztam a telefonom. Néhány perc múlva megbeszéltük, hogy mindjárt idejön értem és addig pakoljak össze. Hurrá! :)
- Caleb nemsokára itt lesz, elmegyek vele, jó?- kértem engedélyt.
- Érezd jól magad! Figyeljetek egymásra is!- ezt a két mondatot kaptam válaszként. Hogy mennyire aggódnak értem! Pff. Bár, ahogy magamat ismerem, ha épp ellenkezőleg csinálják, akkor meg az lenne a bajom.
Gyorsan összepakoltam (bikini, törölköző, naptej, napszemüveg, strandpapucs, mobil, SzJG kötet, ceruza+üres lapok, zsebpénz, hajkefe, hajcsat, hajgumi), majd minden cuccom egy beleömlesztettem egy táskába. Alig fértem el. Lehet, hogy ez így rosszul hangzik (nem lehet, biztos), de ez mind kell. Így valahogy benyomorgattam a táskába mindent és mivel sikerült, nyertes vigyorral mentem ki a nappaliba. Caleb már ott várt rám.

Köszönöm Nektek

Ja, és még valami mára. Nagyon örülök, mert a napokban fellendült a blog, tegnap több, mint 60 ember látogatta meg. Nagyon köszönöm!!

24. fejezet

1874 (!!!) oldalmegjelenítés, valamint 3 rendszeres olvasó. Erre nagyon büszke vagyok. Köszi.
És persze jöjjön a megérdemelt folytatás.
Anyu kikészített a megbeszélnivalójával, így egész este nyugtalan voltam. Amint az első napsugár megjelent, már ugrottam is ki az ágyból. Először meg akartam beszélni ezt Calebbel, de rájöttem, hogy ez nem a legjobb ötlet. Inkább hagytam...vagyis hagyni próbáltam. Őszintén szólva mindenképpen el akartam felejteni, de nem ment. Caleb tényleg ezt akarná? Eddig nem vettem észre.
Lassan végiggondoltam mindent, majd kezdett derengeni valami. Caleb nem tenne ilyet, ráadásul pont anyunak hiszek? Ezt nem azért mondom, de mindenen felspannolja magát ami velem történik. Ez nem rossz, csak egyszerűen nem szabad komolyan vennem. Az én barátom a világ legjobbja és én nem kételkedem benne. Ezt alaposan leszögeztem magamban, majd egyszerűen felöltöztem. Kedvetlen voltam, de nem is véletlenül, az idő ma borús volt, látszott az égen, hogy esni fog. Ma pink-napot tartottam, rózsaszín Converse, szintén rózsaszín felső és farmer virított rajtam. Kivételesen néhány színes gumikarkötőt is felhúztam a csuklómra.

A szüleim megdicsértek, hogy hajlandó voltam hosszú ujjú blúzt felvenni, ráadásul külön örültek, hogy még sálat is tekertem a nyakam köré, én pedig tartottam magam a "jó gyerek" énemhez. Beletörődtem a rossz időbe, majd a szokásos zabpehely felé indultam. Ma epres volt otthon. Mivel ez is pink színben játszott, megdicsértem magam, hogy ilyen jól sikerült eltalálnom a színt. Jókedvűen néztem rá a tévéképernyőre. Éppen valami zene ment, de az már érdekesebb, mi. Katy Perry- Last friday night. :)

23. fejezet

Mielőtt a történetre térnék elmondanám, hogy nagyon sajnálom a kihagyást, de nyár van és ilyenkor nehezen "aktivizálom magam", szóval ezer bocs. :)
Karen üzenete: Fogadok, de miben?
Caleb üzenete: Hmm...az aki veszít, elárul magáról egy kínos titkot. Megfelel?
Karen üzenete: Oké, legyen.
Karen üzenete: Katy Perry- Last friday night Ez a tippem.
Caleb üzenete: ...........EZ AZ!!!! Honnan tudtad?
Karen üzenete: Sue nagyon kedves velem... :)
Hát igen. Ilyen a jó viszony. Hihi.
Caleb üzenete: Sejthettem volna.
Karen üzenete: Na, mi a titok?
Iszonyú nyugtalanul ültem a gép előtt és vártam a válaszra. Mindjárt megtudok valami kínosat Calebről!
Caleb üzenete: Oké-oké. Minden délután leülök a szobámban és megnézem a fényképalbumot amiben én szerepelek kiskoromban.
Hitetlenül meredtem a képernyőre. Sokan ezt nagyon önimádónak, vagy nagyképűnek tekintenék, de én értem ezt. Caleb ezt nem azért nézte meg minden nap, mert magában akart gyönyörködni. Nagyon nem.
Karen üzenete: Rendben. Figyelj, nekem menni kell, szia!
Caleb üzenete: Szia! xxx
Mosolyogva néztem a 3 x-re, majd hallottam, hogy anyu újra hív. Komótosan sétáltam lefelé a lépcsőn, de anyu rám szólt, hogy "kicsit jobban siess már!", így belehúztam. Kérdőn néztem anyára, aki az asztalnál ült és láthatóan nagyon koncentrált.
- Karen, meg kell beszélnünk valamit.- szögezte le, majd megvárta míg leülök a vele szemben lévő székre.
- Még nagyon fiatal vagy...-kezdte, de "14 vagyok, mi ebben a fiatal?? szemmel néztem rá. Folytatta.-...egyes dolgokhoz. Muszáj megkérdeznem, hogy tényleg szeretitek-e egymást Calebbel?- csak bólintok, majd tovább sürgetem.
- Rendben. Tudod, ha viszontszeret, akkor biztosan majd szeretné ezt kifejezni és... komolyabbá tenni a kapcsolatot. Érted?- nézett a szemembe. Értettem mit mond, de nem értettem miért mondta.
 - Szóval én azt szeretném, ha ezzel mindenképpen várnátok, míg nagykorúak lesztek.- fejezte be a mondandóját, mire én elképedve néztem rá.
- Anya. Én szeretem Calebet, de természetesen én ezzel mindenképpen várok még.
- Ó, de jó!- könnyebbült meg.
- Akkor ezt elfogadod? Mármint amit mondtam.- hajolt közelebb.
- Igen, persze.- mintha alkudoznék...
- Jól van. Tudod, ha szeretnéd, mutathatok olyan oldalakat, ahol ezt taglalják. Szörnyű, mikor egy lány fiatalon teherbe esik. Meg kéne nézned...- próbálkozott.
- Neeem! Nagyon nem!- vágtam rá azonnal.
- Hát jó.- törődött bele.
Felmentem a szobámba és értetlenül néztem magam elé. Te jó ég.

22. fejezet

Miután lustultam egy kicsit felkeltem és elővettem a Tabletemet. Az MSN betöltött és a zöld fényre vigyorogtam Caleb neve mellett.
Karen üzenete: Szia!
Caleb üzenete: Szia! Mi újság?
Karen üzenete: Kifáradtam.
Caleb üzenete: Hiszen csak ültünk és ebédeltünk :)...
Hát ja. Ő ült és ebédelt, én agyaltam, mit mondjak, mit csináljak, hogy viselkedjek.
Karen üzenete: Igen, de nagyon fárasztó volt izgulnom.
Caleb üzenete: Min izgultál?
Karen üzenete: Á, semmi.
Jobb, ha nem tudja meg, min mentem keresztül. Lányos para. Khm.
Caleb üzenete: Oké. Na, most én jövök.
Karen üzenete: ???
Caleb üzenete: Hajlandó vagyok meghallgatni 3 számot, ami tetszik neked.
Karen üzenete: Oké.: Taylor Swift- 22, Katy Perry- Last friday night, Gorillaz- Clint Eastwood. Ezek. :)
Caleb üzenete: Pill.
Karen üzenete: Oks.
Caleb üzenete: Megvan.
Caleb üzenete: Egy tetszik. Fogadok, hogy nem találod el elsőre melyik.

1000

A nagy év végében nem is ünnepeltem meg az 1000 oldalmegjelenítést. Nagyon köszönöm, remélem minden tetszik az oldalon. Boldog vagyok. De nagyon. *-*
Nekünk holnap évzáró van és bár a 21. fejezetben is írtam Nektek egy vakáció feliratot, mégis én ezt ide is kiraknám. VAKÁCIÓ!

21. fejezet

VAKÁCIÓ!

- Hűűű!- mondtam halkan. A képen egy szőke (!) hajú kisfiú néz fel félénken egy karcsú nőre, aki mosolyogva néz le rá. A fiún egy elnyűtt kardigán van kopott rövid nacival, a nőn pedig egy bársony szűk szoknya hozzá illő vérvörös blézerrel. A haja rendezett, a mosolya bátorító. A háttérben a már ismerős ház szerepel.
- Ez mikor készült?- kérdeztem.
- Aznap, mikor hazahozott.- mondta csendesen.
- Értem.- mondtam. A beszélgetést az szakította meg, hogy Sue felkiáltott. Kész volt az ebéd.
- Menjünk.- húzott fel és elindultunk.
Az ebéd nagyon finom volt és Sue iszonyú rendes volt velem végig. Miután végeztünk én is megkaptam a szokásos kérdéseket, miszerint "jövőre hányadikos leszek?", vagy "mennyi idős vagyok?". Szóval jól éreztem magam. Caleb vitt haza engem délután és a kapuban még megálltunk beszélni.
- Nagyon rendes az anyukád.- biztosítom a dologról. Elmosolyodik.
- A te szüleid is.- bólint.
- Nem szeretnél bejönni?- kérdezem a ház felé nézve.
- Most inkább haza megyek. Még beszélünk.- puszil arcon, majd elhajt a motorral.
A házban anyuék fárasztanak, hogy "illedelmes voltam-e?" és "minden rendben volt-e?" és "milyenek Caleb szülei?". Türelmesen válaszoltam, de az utolsó kérdésnél megakadtam.
- Igen, Sue nagyon kedves, de ööö....van valami, amit nem tudtam mielőtt elmentem...- akadoztam.-...szóval Sue egyedül él és Calebet csak örökbe fogadta.- magyarázom.
- Ó.- esik le egyszerre anyuéknak. Hát igen.
- És mikor fogadta örökbe?- kérdezi anyu.
- 5 éves korában.- válaszolok.
- Akkor már egy ideje biztos együtt élnek.- bólogat apu, majd anyu is egyetértőn biccent.
Felmegyek a szobámba és fáradtan roskadok le az ágyba. Húú, de elfáradtam.

20. fejezet

Szóval, tegnap raktam fel egy ilyen "bónusz-bejegyzést". Ilyenek még bőven lesznek, leginkább akkor, mikor ráérek és van kedvem írni. Mivel jön a nyári szünet, szerintem sok-sok ilyen lesz, de nem mondok biztosra semmit. Na és jöjjön a történet folytatása. ;)

Caleb anyukája nem kérdezett semmit, csak  mondta, hogy tegezzem nyugodtan, és megmutatta mi hol van. Caleb végül bevezetett a szobájába, ami nagyon klasszul nézett ki. Az ablakok egész a fal aljától a tetejéig értek, az egyik oldalon TV volt felszerelve, alatta pedig egy Xbox pihent az üveg asztalon néhány újság kíséretében. A falak krémszínnel voltak ellátva, a szoba plafonjára pedig néhány az időtől halványodó csillag volt felfestve. Az ágy két személyes, bár kissé szétszórtan van megvetve. Két párna, alattuk pedig vékony, kék ágytakaró.
- Amikor azt mondtad, a szobád a hátsókertre néz, nem erre gondoltam.- bámultam a két óriási ablakot. Csak megvonta a vállát és a szobában elhelyezett egyik fotelbe vetette magát. Némi gondolkodás után én a mellette lévőt választottam és a lábam keresztbe téve néztem rá.
- Sue nagyon kedvesnek tűnik.-  jelentettem ki halkan.
- Hát igen, én is annak találom, mióta ismerem.- nézte a padlót, miközben azt hiszem visszaemlékezett.
- Hogy érted, hogy "mióta ismerem"?- húztam össze a szemöldököm.
- Nos, egy árvaházban nevelkedtem 5 éves koromig, mikor Sue örökbefogadott.- mesélte még mindig nem nézve fel. Elámultam. Szóval ezért ilyen a korkülönbség!
- Hű, te árvaházban éltél? És szeretted?- csodálkoztam el.
- Igen és nem nagyon.- válaszolt felnézve. A szemében volt valami szomorúság, amitől a kíváncsiságom elszállt és megfogtam a kezét.
- Ó, sajnálom. Nem akartalak felzaklatni.- néztem rá szomorúan, mire halvány mosolyra húzta a száját.
- Semmi baj. Nyugodtan kérdezz, ha szeretnél.- mondta. Próbáltam megállni, de végül még egyet muszáj volt.
- Még egy utolsót. Van közös képed vele, mikor fiatal vagy?- tettem fel a kérdést.
- Persze. Szeretnéd megnézni?- mosolyodott el véglegesen, mire felálltam és azonnal kíváncsian meredtem rá.

19. fejezet

Az úton nem történt semmi, végig azon gondolkoztam, hogyan kéne köszönnöm Caleb szüleinek. Nála teljesen érthető, hogy kezet fog, de én mit csináljak??
Arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk. Egy halványkék ház előtt álltunk meg. Rendezett kert, világos fa ablakok és a felső emeleten terasz.
- Melyik a te szobád?- tűnődtem el, mire előre mutatott.
- A ház másik végében, a földszinten.- mondta.- A hátsó kertre néz az ablakom.- folytatta elvigyorodva.
- Aham.- zártam le a témát.
Elindultunk befelé és mivel látta rajtam, hogy kicsit (na jó, nem kicsit) izgultam, ezért megsimította a vállam és nevetve megfogta a kezem.
- Minden rendben lesz, nem esznek meg.- biztatott. Hát jó. Csak azt nem értem, ő miért nem félt, mikor hozzánk jött? Ja, hogy ő nem szokott ilyeneken parázni? Oké.
Bólintottam, majd egy halkan csilingelő csengő hangját hallottam. Becsengettünk. A lélegzetem is visszatartottam, majd egy elég öreg néni nyitott ajtót. Elegánsan volt öltözve, a kezén arany karkötő, a nyakában vékony arany lánc.
- Karen, ő az édesanyám, Sue.- mutatott be, én pedig teljesen összezavarodtam. Mi van?
- Ó, jó napot.- mosolyodtam el illedelmesen.
- Szia! már sokat hallottam rólad.- jelent meg halvány mosoly az apró ráncokkal tarkított arcán.
A mondat hallatára elvörösödve mentem be a házba. A ház óriási volt, bár kívülről nem tűnt ekkorának. Nagy terek, modern bútorok, széles, hosszú lépcsők mindenhol. Elámulva néztem körül, de mindig eszembe jutott a tény, hogy Caleb anyja inkább a nagyanyja lehetne. Mi ez az egész??

18. fejezet

Június 22.

Tegnap anyuval csajos napot tartottunk. Megnéztünk csomó filmet és sorozatot, anyu mutatott néhány sminktrükköt (semmi komoly, csak szemceruzával történő kihúzás), begöndörítettük a hajam, meg ilyesmi. Szóval elvoltunk. Arra ébredtem, hogy a gondosan párnám alá rejtett telefonom rezeg. Egy üzenet Calebtől.
Ne feledd, ma megyünk hozzám!
Kicsit idegesen felugrottam, majd a ruháim felé néztem. Ma egy kék egybe ruha, kék-fehér sál és fehér cipő volt  a soron. Az összeállításban kicsit kételkedve mentem le a konyhába. Sajnos senkitől nem tudtam kérdezni, mert az asztalon egy levél várt. Vásárolni mentek. Én épp egy nagy gondban vagyok, ők meg vásárolnak. Hip-hip-hurrá.
Morcosan ültem le a TV elé és kezdtem keresgélni. Anyuék nem jöttek, de ezt meg is tudtam érteni, mert a környékünkön nincs sok bolt, így messzebb kell mennünk minden alkalommal. Éppen az Így jártam anyátokkal egyik epizódját néztem, mikor csengettek.
- Szia!- köszönt Caleb, miközben a bukósisakot vette le. Egy márkás pulcsi, világos barna farmer és tornacipő volt rajta. Mondanom sem kell, nagyon-nagyon jól nézett ki.
- Nagyon csinos vagy.- dicsért meg engem.
- Köszi.- mosolyodtam el, majd bementünk.
- Anyuék boltban vannak, mindjárt írok nekik, hogy elmentünk.- nyúltam a mobilomért...azaz nyúltam volna, ha Caleb nem előz meg és rejti a háta mögé.
- Odaadnád?- néztem rá, de csak mosolygott.
- Vedd el.- nyújtotta felém, de mikor ezt tettem volna, ő felemelte a kezét, így ugrálva próbáltam a telómhoz jutni. Ennek az lett a vége, hogy megbotlottam és kis híján elestem, de Caleb elkapott és megcsókolt. Na ez volt az a pillanat, mikor engem már nem érdekelt a telefon...sem bármi más. A hosszadalmas csók után végre kikaptam a kezéből a készüléket és írtam anyuéknak.
- Induljunk.- jelentettem ki. Caleb bólintott és megvárta, hogy elkészítsem a hajam, meg bevegyek egy rágót, amit egyébként 5 perc elteltével kiköptem.
Bekötöttem a bukósisak csatját (most már megy egyedül is, nem úgy, mint a moziba menet) és Caleb most is hátranézett.
- Kész vagy?- kérdezte. Mondtam már, hogy motorozás közben milyen nagyon menő?
- Igen, menjünk.- bólintottam.

Néhány infó rólam és a Hawaii mintáról

Tehát jöjjön némi fontos dolog rólam és, mint utóbb kitaláltam a Hawaii mintáról.

Rólam:
- Még általános iskolába járok.
- Amire nagyon büszke vagyok, az az, hogy egy országos meseíró versenyen különdíjas lettem.
- Szeretek írni és olvasni is, de azért az írást jobbnak találom.
- Van egy tesóm.
- A szüleim NEM váltak el (ezt fontosnak tartottam leírni, mert manapság nem lehet tudni...)
- Írni nagyon szeretek, de azért a kommentek elől sem bujkálok. :)
- Valaha vezettem naplót, de nem igazán jött be, mert a napom általában uncsi volt, így abbahagytam.
- Imádom a kis (és nagy) noteszeket, meg tollakat és ceruzákat, valamint a The sims 3-at és az ehhez kapcsolódó YouTube videókat, gameplay-eket (I <3 Quxxn).
Kedvenc...
... könyveim: Szent Johanna Gimi, Remek, Fairy Oak, Bezzeg az én időmben...stb. (még sok-sok stb.)
... filmjeim: Tökéletes hang, Mamma Mia, Nagyfiúk, Rock tábor, Vasember
... sorozataim: Így jártam anyátokkal, Életem értelmei, Kínos, ICarly

A történetről:
- Nem tudom pontosan hány részes lesz, egyenlőre írom és ez a fontos.
- A történet nincs előre megírva, mindig az adott napon találom ki, mit írjak le.
- Jön új rész: Kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap.
- Karen és mindenki más KITALÁLT. Nem létezik. Nincs a világon.
- A történet az én képzeletem szüleménye, tehát CSAK én írom, senki más.

Ennyi lenne, remélem sok új dolgot megtudtatok rólam és a blogomról.

17. fejezet

No, akkor az elejétől. Szóval most van az az "év végi hajrá" és ezért egyszerűen nem volt időm/energiám/türelmem az íráshoz. Szóval szerintem inkább legyen most egy jó fejezet, mint időben egy összedobott, kusza.
A második fontos dolog, hogy én újra nagyon örülök, mert elértük a több, mint 1200 oldalmegjelenítést! Erre nagyon-nagyon büszke vagyok, így most azt hiszem jönni fog néhány személyes infó rólam, még a hétvégén. És végül a 17. fejezet.

- Hűha, máris be szeretnéd mutatni őt?- kérdezte apu meglepve.
- Igen, én már úgyis voltam itt, tehát...- érkezett a válasz.
- Ez nagyon jó dolog.- nézett rá apa elismerő tekintettel. Azt hiszem megtört a jég. Egész gyors volt. Boldog voltam, mert ez azt jelentette, hogy ő tényleg komolyan gondolja a kettőnk dolgát, viszont picit izgultam, mert azért mégis a családjáról volt szó. Elméláztam, arra "ébredtem fel", hogy a szüleim bólogatva fejezik ki tetszésüket. Tehát mehetek. Hip-hip-hurrá.
Caleb nem sokkal később elment. Mindenki az ajtó előtt állt és mosolyogva néztem, ahogy apával kezet fognak. Ő az én barátom.
Miután elment én a szobámba mentem és boldogan vetettem magam az ágyamra. Anya kopogott és belépett.
- Szia.- köszönt halvány mosollyal.
- Heló!- néztem rá. A szemében apró könnyek gyülekeztek. Abban a percben minden átfutott az agyamon. Az ijedtségtől elkezdve a dühig mindent éreztem és gondoltam...egyszerre.
- Mi a baj?- kérdeztem azonnal felülve.
- Jaj, nyugi, nincs semmi baj.- mondta gyorsan.- Csak meghatódtam.- Ööö, oké-oké, de nem férjhez megyek. Mi ezen a megható?
- De hát csak járok valakivel.- mondtam furán, mire anyu folytatta.
- Tudod, ha majd te is anyuka leszel, megérted, hogy az, ami miatt most sírok, nem az eseményhez kötött. Ez az egész azért megható, mert azt jelenti, hogy kezdesz felnőni.
- Ööö...jah.- reagáltam a mondandójára.- Egyik nap tarthatnánk "csajos napot".- vetettem fel, próbálva vigasztalni. Úgy látszik sikerült, mert a szeme felcsillant és látszólag nagyon lelkes lett az ötletemtől.
- Jó, legyen! Majd megnézzük Szívek szállodájának néhány évadját, meg a Tökéletes hangot, meg minden jó romantikus, meg éneklős filmet és sorozatot.- jelentette ki és már ment is megtervezni az egész napunkat. Dupla hip-hip-hurrá.

900?! 900!!

Köszikeee! Nagyon rendik és szuperek vagytok. 900 oldalmegjelenítés a blogon. A sima, zöld számláló, amúgy nem jó és ezért én az irányítópulton nézem meg mennyi. Ott már 900 felett van kicsivel. Szóval nagyon köszönöm, és jó vasárnap reggelt mindenkinek!

16. fejezet

Miután felöltöztem lementem reggelizni és boldogan néztem apura, aki viszont azt mondja fáj a feje, mert nem tudott aludni. Anyu egy tipikus lányos nézéssel figyelmeztetett, hogy ne kérdezzek semmit, de egyszerűen nem bírtam megállni, 4 perc  teljes csend múlva muszáj volt.

- És miért nem tudtál aludni?- kérdeztem rá nyugtalanul, mert már nagyon kíváncsi voltam.

- Talán azért, mert a lányomnak barátja lett. Nem tetszik nekem ez a Caleb.- kezdte apa. Sajnos anyu sem tett semmit, csak a fejét rázva bámult "megmondtam" pillantással.

- Jaj, ne már!- szenvedtem.

- Jaj de már.- válaszolt apa. Gyorsan elkészítettem a reggelim és már mentem is vele fel a szobámba. Letettem a kaját és az italt a komódomra, majd tárcsáztam a megfelelő számot. Caleb 5 csengésre felvette.

- Szia! Apu kicsit ki van akadva és anyu meg csak arra tud gondolni, hogy ő előre szólt, hogy ne hozzam szóba a témát...- kezdtem. De jó, hogy mindig ilyen pozitív dolgok miatt hívom őt! Hip-hip-hurrá!

- Ó. Mi miatt vannak így ki?- kérdezte egyszerűen.

- Hát, apu még nem teljesen szokott hozzá, hogy járok valakivel.- mondtam óvatosan.

- Oké, értem. Akkor elmegyek hozzátok újra.- jelentette ki.

- Tényleg?- csodálkoztam. Ez olyan rendes tőle! Másodszor is eljön, csak hogy a szüleim bízzanak benne teljesen.

- Igen, tényleg. De csak akkor, ha te is megteszel valamit.

- Rendben, mit?- kíváncsiskodtam.

- Majd elmondom, ha nálatok vagyok.- válaszolt.

- Várj, hánykor jössz?- írtam fel, hogy tuti el ne felejtsem.

- Délre ott vagyok, ha jó. Ha nem, hívj vissza.- mondta magabiztosan.

- Oké, csao!- köszöntem el.

- Szia, Karen.- köszönt ő is, majd letettem.

Leszaladtam anyuékhoz és ismertettem a tervet.

- Ez nagyszerű ötlet, így jobban megismernénk és ebéd után megnézhetné a szobádat is.- lelkesedett anya. Apa kevésbé volt oda az ötletért.

- Ide, hozzánk?- nézett összehúzott szemöldökkel.

- Igen.- szólt anyu keményen rá, majd apa elhallgatott.

A délelőtt gyorsan elment és mire az órára néztem, már 11:49 is volt. Szóval kicsit izgultam és remegtem, de ez csak akkor fokozódott még jobban, mikor a csengő megszólalt. Gyorsan odafutottam (ez egy ilyen futós, rohangálós nap), de mégis anyu beelőzött.

- Szia Caleb!- mosolyodott el kedvesen.

- Jó napot.- köszönt illedelmesen, mire elvigyorodtam, ő pedig rám kacsintott. Hát ennyit rólam. Meg az egészséges bőrszínemről.

- Á, hát megjöttél.- szólalt meg apa és odaállt az ajtóhoz. 

- Igen, jó napot, már találkoztunk egyszer, ha jól emlékszem.- köszönt lazán, de azért szintén illedelmesen újra.

- Valóban, én vagyok Karen édesapja.- mutatkozott be apu kimérten.

- Menjünk, ebédeljünk!- szólaltam meg, mire anya bólogatva jött utánam és apuék is követték. Leültem az egyik oldal bal székére, Caleb pedig az ajtónak támaszkodva várta, hogy előbb a szüleim foglaljanak helyet. Apu mellém ült le, így Caleb anyu mellé, és velem szemben talált széket magának. Az ebéd után a szüleim néhány kérdést tettek fel, de Caleb mindre illedelmesen és őszintén válaszolt.

- És te már gimnáziumba jársz?- kérdezte anyu. Hm, ezt én sem tudtam meg eddig.

- Nem, a szünet után leszek 9.-es.- válaszolt, de kezdte unni, mert már kb. az 1000. kérdésnél jártunk.

- Ez remek.- mondtam én, majd "véletlenül" az órára pillantottam. Anyu vette a jelzést.
- Akkor akár fel is mehetnétek az emeletre.- szólalt meg, majd mosolyogva rám kacsintott.
- Oké.- mondtam és elindultam, Caleb pedig mellém lépett és együtt mentünk fel.
- Ne csukjátok be az ajtót, szellőztetünk.- jelentette ki apa. Hát persze, meg amikor mi szellőztetni szoktunk, úgy, hogy nem az ablakot nyitjuk ki...mindegy.
- Oké.- mondtam újra, és így is tettem.
- Hát ez lenne a szobám.- léptem be.
- Gyönyörű.- válaszolt, de nem a szobát nézte, hanem engem.
- Köszi.- mosolyodtam el, az arcom pedig apró pírt kapott, de ez még semmi ahhoz képest, hogy odalépett elém és megcsókolt. (<3)
A jelenetet az szakította félbe, hogy apu elsétált az ajtó mellett és egy nem túl diszkrét "khmmm!"-el  reagált csókra. Azonnal szétrebbentünk és csak egy pillantást kellett vetnünk egymásra. Mindketten ugyanazt gondoltuk.
- Bocsi, előbb utóbb majd belenyugszik...- néztem bűnbánó arccal.
- Oké.- vont vállat.
- Figyelj, még nem mondtad el, mit kérsz cserébe.- jutott eszembe.
- Ja, tényleg.- jött rá ő is. Teljes fél percig vártam, hogy hátha mond valamit, de semmi.
- Nos?- kérdeztem türelmetlenül.
- Nos, menjünk le a szüleidhez. Ööö, ez mi lesz?
Lementünk és Caleb  végre nekiállt a mondanivalójának.
- Azt szeretném kérni, hogy elvihessem Karent a szüleimhez.- mosolyodott el.

15. fejezet

Június 20.
Reggel ahogy felébredtem máris a tegnapi nap járt a fejemben. A táblát gondosan a polcra raktam, így nem eshetett baja. A csók(ok)on gondolkodtam és azon, hogy a kezét az enyémre kulcsolta és...mindenen. Boldog voltam, így máris felkeltem. Még elég korán volt. Összeszedtem a rajztömböm és a ceruzákat, ecseteket, maszatolós ceruzákat, krétákat. A takarón felhúztam a térdem és a tömböt rátámasztottam, a többi cuccot pedig magam mellé helyeztem. Persze mindezek előtt még ki kellett terítenem egyenesre a vékony nyári takarómat. Na ez az, ami nekem nehezen ment. Végül nagy nehezen sikerült, így elkezdhettem rajzolni. Először a táblával álló sötét alakot, majd a csókot és végül azt, ahogy integetve nézem, mikor elhajt a motorral. Mivel ez már (a strandon rajzolt képpel együtt) 4 db, előkerestem egy szép lapozós albumot és kilyukasztgattam az összes rajzot. Előkerestem a 4. képet is és végül a fehér borítós albumba raktam őket. Az egész olyan színtelen volt, úgyhogy gyorsan az ecsetek felé nyúltam és a borító elejére színes virágokat rajzoltam. Hawaii mintát. Úgy gondoltam, ez az első dolog ami közös lehetett bennünk. Akkor vettem észre, mikor a csuklóm fogva kikísért a vízből. A képeket teljesen sorrendben raktam be, mindet időrendben. A virágmintára csak 3 szót firkantottam gyöngy betűkkel. You and me. Miután az albumot megfelelőnek minősítettem, gyorsan elraktam és csodálkozva meredtem az órára. Elment az idő. Felkeltem, elpakoltam és a szekrényemhez léptem. A ruhák katonás sorban álltak felakasztva, én pedig vizsgálódva néztem rájuk. Egy citromsárga darabon akadt meg a szemem, óvatosan kihúztam (hogy fel ne borítsam a rendet) és az ágyamra fektettem. Végezetül a sálakhoz fordultam és egy halvány vajszínű mellett döntöttem, majd az öveimhez mentem és mosolyogva húztam ki a megfelelőt. A végső összeállítás:

Egy kis kedvcsináló

Sziasztok!
Tehát jöttem a megígért bejegyzéssel, ami a Tökéletes hangról szól.

A film Beca-ról szól, aki csak a szülei kérésére jön az egyetemre. Az apjával való találkozásnál megtudhatjuk, hogy a szülei elváltak és nem jó a kapcsolatuk. Beca nem akar tanulni, ő inkább DJ akar lenni, egy lemezcéghez szerződni. A film során apja egyezséget köt vele: ha tényleg élvezni kezdi az egyetemi életet és jelentkezik egy klubba, azonban év végén még mindig el akar menni, segít neki a költözködésben.
Beca egy lánycsoport tagja lesz, a Bardeni Bellák-é (ha jó a helyesírásom...). A csapat énekel és kezd egyre jobban Beca szívéhez nőni.
A filmben megtalálható a családi botrány, a szerelem szála, a sok modern dal és persze a komikum is. Nézzétek meg, nem fogtok csalódni.