4. rész

Sziasztok!

Először is, úgy döntöttem, hogy cím (és alcím) csak az első 3 részhez van. Másodszor pedig, ha elolvastad a részt, kérlek alul megjegyzéseben jelezd a véleményed, mert nem tudom, hogy elég hosszúak-e a fejezetek, tetszik-e a történet, és mit gondoltok róla? Harmadszor pedig sok helyen van zenelejátszó a lap tetején, ha ti is akartok ilyet, akkor írjatok.

És jöjjön a következő rész, jó olvasást!

- Sziasztok!- köszönök elvörösödve, elég szégyenlősen. Válasz sehol. Még nincs itt az ofő, szóval kérdőn nézek körbe, hogy hol van üres pad. 4 sor van, mint egy előadóteremben, és 9 oszlop. Az egész előtt színpad található, rajta a tanári asztal, és mögötte nagy tábla. Kevesen vagyunk az osztályban, így sok az üres hely. Épp leülni készülök, mikor az egyik társaság tagja felém siet. Vörös haja van, és édes tekintete. Elég dekoratívnak tűnik, színes háromnegyedes ujjú pulcsi, és farmer van rajta. Mindene drága, és divatos, kiegészítőiről nem is beszélve.

- Szia! A nevem Jane, de mindenki csak Jannienek hív, bár hívhatsz Janenek is, ha úgy tetszik, de én a Jannie-t jobban szeretem. Biztos te vagy az új lány!- fecseg mosolyogva, kedvesen.

- Szia Jannie! Az én nevem Lilla, és igen, ma vagyok itt először.- mosolygok rá. Nagyon kedves, bár kicsit butus.

- Honnan jöttél?- néz rám csillogó szemekkel.

- Los Angelesből.

- Hű, az szuper hely! Ott biztos most is tök jó meleg van!- néz vágyakozva rám.

- Igen, tényleg.- bólintok.

- Figyu, gyere, ülj oda hozzánk!- mondja, majd karon fog, és mielőtt még válaszolni tudnék odahúz az egyik csoporthoz.

- Skacok, figyu, ő Lilla az új lány!- mutat be lelkesen, mire hárman felém fordulnak, és végignéznek rajtam.

- Lilla, ő Nate,- mutat egy barna bőrű fiúra, akinek a fülhallgatója a nyakán pihen. Bő fazonú nadrág, és póló van rajta.- ő Mona,- ezúttal egy kifehérített, kivasalt rövid hajú lány felé biccent, akinek csak úgy világít a jeges kék szeme. Fehér buggyos szoknyát, és fekete kapucnis pulcsit visel, millió gyűrűvel az ujjain. Emós!- ő pedig Will.- folytatja, miközben egy rám mosolygó, rendkívül aranyos fiúnak mutat be. Azonnal vörös leszek, és a szívem a torkomban kezd dobogni, a hasam pedig liftezik. A fiún (azaz Willen) szintén márkás póló, és farmer van. Félve nézek rá. Még mindig mosolyog. Biztos azon, milyen szerencsétlen vagyok.
- Sziaaaaa....- abban a pillanatban, hogy kimondanám a szót, a táskám megint elhúz, és már összeszorított szemmel készen állok az esésre, meg a szégyenkezésre, mikor kinyitom a szemem, és valaki megfogja a kezem. Will áll előttem, kérdőn néz rám.
- Jól vagy?
- Igen, csak nagyon nehéz a táskám...- magyarázkodok, mire egy rántással felhúz. Khm. Erő. Lenne mi tanulnom róla.
- Mit hoztál te ebbe?- kérdezi értetlenül.
- Hát, mivel nem tudtam, milyen óráink lesznek, ezért inkább elhoztam mindent.- jelentem ki vörös fejjel.
- Lilla...ma van a félév első napja. Ma négy osztályfőnöki óránk van.- jelenti ki Jannie vállon veregetve.
- Ó. Óóó. Igen...- mondom felnevetve, és nem sokkal később velem nevetnek. Egy pillanattal később bejön a tanár, és leül. Kopasz, fiatal férfi, elég rendesnek látszik. A terem oldalán megszólal az iskolarádió, és az igazgató kezd beszélni mindenről. Jó, hogy újra itt vagyunk, ebben a félévben is hozzuk a legjobb formánkat, jó tanulást mindenkinek...stb. A végénél az ofő feláll, és ő is beszélni kezd.
- Sziasztok! Szóval, még egy közös félévet tudhatunk magunk mögött, és remélem mindenki jól érezte magát az ehhez tartozó szünet alatt. Ma csak osztályfőnöki óránk lesz, abból négy darab, de holnap kezdődik újra minden. Egy új diák érkezett osztályunkba, bár ahogy látom, már beilleszkedett, köszöntsétek nagy szeretettel Lilla Stronge-t.- erre az ofő rám mutatott, én elvörösödtem, a többiek pedig tapsolni kezdtek.
- Köszönöm.- motyogtam, majd az ofő leállított mindenkit.
- És, Lilla, te miben vagy jó? Miért kerültél ebbe az iskolába?- kérdezi az ofő.
- Egyesek úgy gondolják, jól énekelek.- jelentem ki szűkszavúan, de előre tudom a választ. Mindig ez a válasz, mikor ezt mondom. Azaz kérés.
- Hűha, és, énekelnél itt nekünk valamit?- tudtam!
- Hát...- kezdem, és látom, ahogy Jannie bátorítóan rám mosolyog, ahogy Mona felnéz, és kíváncsian bámul, ahogy Nate leveszi a fülhallgatóját, és engem kezd nézni. De ami a leginkább számít: Will mosolyogva bólint. Ez kellett leginkább. Vagyis ez számított.
- Oké.- biccentek, majd elkezdem a Big girls don't cry-t Fergie-től, csukott szemmel. Egy perccel később, mikor kinyitom a szemem, egy elámult osztályfőnököt, és egy hasonlóan tátott szájú osztályt látok magam előtt.
- Ez de jó volt!- töri meg a csendet Jannie, mire mindenki bólogatni kezd, és az osztály hangosan kezd beszélni.
- Jól van gyerekek, elég! Csönd legyen!- csitít az osztályfőnök.- Lilla, ez...hihetetlen volt! Tudsz mást is?
- Igen.
- Jó. Egyezséget kötök. Elengedlek titeket az utolsó óráról, ha Jannie még két órán elénekel egy-egy dalt.- jelenti ki, mire én tátott szájjal nézek körbe. Mindenki izgul.
- Én...rendben.- bólintok, mire a többiek éljenezni kezdtek.

Hát, így telt a napom. A második órán California Gurls-t énekeltem, a harmadik órán pedig 22-t.
És fáradtan estem haza.

3. rész

Első nap az iskolában

"Váratlanul történt"

A papa végül (szigorúan a papucsát nézve) elmesélte az egészet.

- Lilla, te nem leszel magántanuló, csak a szüleid voltak olyan gyávák, hogy nem mondták el.- a mondat elhangzása után a papa szemében és arckifejezésében megváltozott valami. A szemembe nézett, és folytatta.

- A hangod olyan, amilyen nem sok embernek van. Ez az adottság nem sok embernek adatik meg a világon, és te, az egyik vagy azok közül, akiknek viszont igen!- vált lelkesre. Látom rajta a büszkeséget, ami miatt meginog bennem a harag, és az, hogy kijelentsem "Én ezt nem csinálom!".- Kár lenne eltitkolni. Ebben jó vagy, és ezzel sokra viheted. Kérlek érts meg minket!- fejezi be.

- Én...én nem értem.- jelentem ki sokkos állapotban, mire a papa máris kezdené újra a magyarázást, de felteszem a kezem.- Anyu és apu nem szóltak nekem. A saját szüleim nem tudtak velem megbeszélni ennyit. Egy kis apróságot, aminek ráadásul mindennél jobban örülök. Az én szüleim elhagytak. Nem! Nem "elhagytak", hanem elrejtőztek előlem. Mert nem merték elmondani, hogy tehetségesnek látnak, és büszkék rám.- mondtam ki az igazságot halkan, és a földre szegeződött tekintettel. Éreztem, hogy a nagyszüleim aggódva méregetnek. Egy perc alatt már sírtam is. Zokogva borultam a nagyi vállára, aki csak bevezetett a szobámba, leültetett az ágyra, és a hátamat simogatva csitított.

- Semmi gond. A szüleid nagyon szeretnek téged, Lilla. És nem vihettek magukkal, mert akkor ezt a lehetőséget nem használtátok volna ki. Holnap kezdődik az első iskolanapod, nyugodj meg. Minden könyved nálad van, a szekrény legalsó fiókjában. Van iskolatáskád, mert hoztál, és minden mást megvettem én. Csak pihend ki magad.- mosolyog rám kedvesen, mire megtörlöm a szemem, és hüppögve válaszolok.:
- Mama, nagyon szeretlek téged, és a papát is. Örülök, hogy hozzátok költözhetek!
- Mi is szeretünk.- szögezi le, majd kimegy, de az ajtóban visszafordul, és újra megszólal.
- Lilla, te ne "rejtőzz el"! Légy okos.- mondja komolyan, és eltűnik a szemem elől.

Reggel fáradtan ébredek, és a hasam görcsöl. Izgulok. Az első nap a suliban, és minden váratlanul történt. Nem készültem, bár ezzel csak sok-sok végigizgult percet spóroltam meg magamnak. Anya és apa dolgát lezártam, én innentől kezdve ugyan úgy viselkedem velük, mint ahogy ők velem. Elrejtőzök. Legalábbis egy időre biztosan.
Gyorsan felvettem egy virág mintás kötött pulcsit, és egy hozzá illő kötött sapit, majd egy sárga szűk szárú farmert is felhúztam, végül pedig ezüst kiegészítőkkel bajlódtam egy sort. Aztán minimális smink, és hajfésülés sok ideig, majd már készen is álltam az első napra. Hideg volt. Nagyon.
- Jól nézel ki!- dicsértek meg a nagyszüleim, miközben hátamra kaptam a mostanában divatos, retró stílusú, virágokkal díszített táskám. Mivel nem volt órarendem, ezért ma mindent elvittem magammal. Így viszont elég furán festettem, de mindegy.
- Köszi!- nyögtem, és megpróbáltam kiegyenesedni, de nem sikerült, mert a táska elhúzott. A papa épp időben kapott el.
- Megint köszi!- mosolyodtam el, és az ebédpénzem elrakása után (a mama szerint, ő nem fog reggel korán kelni, és ebédet csinálni nekem, szóval pénzt kapok, hogy idézem "vegyél, amit finomnak találsz!") indultam a suliba. Minden igyekezetem ellenére is majdnem elestem. Végül sikerült esés nélkül eltalálnom a suliba (a nagyszüleim részletesen elmagyarázták az utat), bár a buszozás is sokat segített. Nagyon hideg van. A tanulók ma jöttek be először a téli szünet után, így ment a sztorizás, hogy ki-mit-hol-mikor csinált a szilveszterkor kivel/kikkel és mit kapott karácsonyra. Én azt, hogy New York-ba utazhatok. Mintha nem lett volna muszáj.
Megállok az órási, mégis nagyon modern (meg kell kérdeznem: Itt minden modern?!) gimi előtt, és kissé lassú léptekkel megyek be. 3 emelet, szekrények, és gyönyörű minden. Egy pár srác az előtérben táncol, iszonyú profik, egy lány pedig kicsit később csatlakozik hozzájuk. Mind nagyon tehetségesek.
Kiszúrok egy lányt, aki egyedül áll (ez itt nem nagyon jellemző), és odamegyek hozzá.
- Szia! Nem tudod, merre van az igazgatói?- kérdezem meg mosolyogva. Barna vállig érő haja van, és szoknyát (!), meg garbót visel.
- Ezen a folyosón előre, és a legvégén a bal oldali ajtó.- válaszol barátságtalanul.
- Köszi.- mondom halkan, majd elindulok.

- Miss Stronge, örülünk, hogy ebben az évben már a mi iskolánkat választja. Reméljük ebben az évben a tanévnyitó ünnepségen is itt lesz.- mosolyog rám kedvesen.
- Igen, én is.
- Rendben. Akkor adok egy órarendet, és mehet is. A tanárai mind tudnak az érkezéséről, menjen a leírt termekbe. Viszont látásra!- int a kezével.
- Köszönöm, viszlát!- köszönök el én is, majd a tantermem felé haladok. Az ajtó elé érve óriási hangzavarra leszek figyelmes, de belépek. Mindenki felém fordul, és engem néz.

2. rész

Berendezkedés

Az én nagyszüleim elég feltűnően intézték a találkozást, hogy még véletlenül se keveredjek el a tömegben. Konkrétan egy óriásplakát méretű kartonlapot tartottak a fejük fölé: Lilla Stronge!!!- ez állt rajta.

- Nem hiszem el!- sóhajtok a fejemet rázva, majd levadászom a bőröndjeimet, és telepakolva sietek oda a nagyihoz.

- Szia nagyi! Milyen jó látni!- mosolygok rá.

- Jaj, Lilla, mekkorát nőttél!- néz rajtam végig.
Köszönök a papinak is, és miután minden rutinkérdés/felkiáltás megvolt (milyen volt az út?, és Éhes vagy?, meg Milyen sokat változtál!), beszálltunk a taxiba. Még nem ültem taxiban.
Egy kékre festett emeletes háznál álltunk meg. A mama és a papa a negyedik emeleten laknak, szóval kifulladva álltam meg az ajtó előtt, ők pedig kérdőn néztek rám, ahogy éppen a térdemre támaszkodva lihegtem.
- Ööö...elég magasan vagytok.- egyenesedek ki, és elpirulva várom, hogy megpillantsam a szobákat.
- Legközelebb lifttel jövünk.- súgja a papának, mire felnevetnek. A papa előhúz a zsebéből egy ezüstkulcsot, és kinyitja az ajtót. Az első amit meglátok, az egy nagy előtér. Mindenhol fapadló van, és elegáns vörös falak. Innen nyílik a konyha (narancs kövekkel kirakott fal, modern berendezéssel és fa asztallal), a nappali (vörös falak, és barátságos, de szintén nagyon modern bútorok), a fürdő (a kék árnyalatai csempéből, és sarokkád- !), meg a háló, ami fehér-fekete mindenhol. Kérdőn nézek, hogy "és én???", mire a nagyi bevezet a nappaliba. Egy fal takarásában körkörös csigalépcső vezet fel, és szemem elé tárul a második emelet. Egy külön fürdő, ami lila színek szerint van elkészítve, és egy másik hálószoba. Napsárga falak, és egy dupla ágy, tükör, és ruhásszekrény. A falon három polc a cuccaimnak, a fal előtt pedig íróasztal.
- Bámulatos!- mosolygok.
- Örülök, hogy tetszik. Szerettük volna, ha otthon érzed magad.
- Sikerült.- nézek körbe még egyszer.
- Köszönöm. Segítsek kipakolni, vagy menni fog egyedül is?- kérdezi a bőröndjeimre nézve.
- Megcsinálom egyedül.- jelentem ki, mire a mama kimegy, és én nekiállok a pakolásnak. Először a ruháim rakom rendbe, és teszem őket a helyükre, majd a könyveimet az ágyon egyensúlyozva a magas polcra pakolom, végül az összes többi cuccot is helyre teszem. A legutolsó tárgy egy fénykép. Kicsi vagyok rajta, anyu és apu körbeölelnek, közöttük állok és mindhárman mosolygunk. Leteszem az asztalra a képet, és előszedem a celluxot, majd sarkainál fogva felragasztom. Végül a laptopomon benyomom Katy Perry- Roar című számát, és én is énekelni kezdem, megfeledkezve mindenről. Általában ez történik, ha énekelek. Kissé hangosabban éneklek, mint azt kéne. A szám végén az ajtóban a papát és a mamát látom. Vörös fejjel nézek rájuk. Mióta állhatnak ott? Legnagyobb meglepetésemre tapsolni kezdenek. Kérdőn bámulok rájuk. Mosolyognak.
- Hát ezért mész a művészeti gimnáziumba! Már értem!- bólogat a papa.
- Jaj, ez csodálatos volt!- ölel meg nagyi.
- De én csak...csak énekeltem!- rázom a fejem. Mi van itt?!
- Milyen művészeti gimi? Hiszen én magántanuló leszek! Anyuék mondták!- kiáltok fel idegesen, mire a mamáék félrenéznek és dadogni kezdenek.
- Mi ez az egész?

1. rész

A nagy nap

Megérkezés

Első nap mindenki izgul. De én mégis egész máshogy. Én egy másoknak megszokott környezetbe csöppentem, én leszek a felesleges, az "új lány" és én leszek az, akinek a legnehezebb, és egyben a legkönnyebb. Mindez izgulással tölt el.  A szüleim munkaügyben 1 évre elutaznak, így a nagypapám és a nagymamám New York-i lakásába lettem elküldve erre az évre. Én vagyok az, aki "A saját szüleinek sem kell"- persze mikor ezt a gondolatom (vagy inkább meggyőződésem) megosztottam velük, ők "édes" hangnemben közölték, hogy idézem: "Drágám, ez még csak meg se forduljon a fejedben! Mi nagyon szeretünk, de nem akarunk mindenfelé hurcolni téged, hát milyen életed lenne akkor? Na, ugye, hogy nem jó! 1 évről van szó, és bármikor beszélhetünk Skype-on, sőt, a nap bármely percében fel is hívhatsz minket!". Ennyi. Ezt kaptam, meg két puszit az arcomra, majd anyuék felszálltak a gépre, én pedig hazamentem.
Az első 2 napot itthon kell töltenem egyedül. Ma volt az első. Anyu 2 percenként felhív, mert meggyőződése, hogy ez alatt a két nap alatt én házibulit rendezek csomó emberrel és alkohollal, és tönkreteszek mindent. Bár, ezt nem tudom honnan veszi, mert a 9. osztályban nem voltam valami közkedvelt (lefordítva: egyedül maradtam, barátok nélkül, és mindenki utált), szóval azt hiszem, ez lehetetlen, ugyanis nem jönne el senki a bulimra...
Szóval itthon ülök, és a szobámat szuggerálom. A zöld falakat, amik már látták a legrosszabb énemet is, az ajtóval szemben lévő ablakot, ami alatt a fa íróasztalom áll, az asztallapot, ami (most már) üres, a hozzá illő székemet, és bal oldali falhoz tolt ágyamat. A halvány zöld, fehér pöttyös ágytakarót, és a szintén ezzel a színpárosítással rendelkező párnákat, amik már millió könnycseppem itatták fel. Néztem, és megint majdnem elsírtam magam, de abban a pillanatban megszólalt a telefonom. Letöröltem a szemem, és felvettem a mobilt. Anyu hív-  tájékoztatott a kijelző.
- Szia, Anyu!- köszöntem.
- Drágám, minden oké otthon? Mondd el anyukádnak az ABC-t!- utasít, mire kínosan felnevetek.
- Anya, józan vagyok, nincs senki a házadban, csak én, és most állj le!
- Jaj, nem azért, csak nem tudom hol van a...z betű! Mondd el, kérlek!- próbálkozik tovább, nyájas hangon. Felsóhajtok.
- Az y és a zs között van.
- Köszönöm. Akkor, légy jó, szia!- teszi le, mielőtt még én is leköszönhetnék.
- Szuper- morgok, majd újra megszólal a mobilom.
- Anyu mondtam már, hogy...- kezdem, rá sem nézve a kijelzőre, ekkor azonban valaki egész más szól közbe.
- Kis unokám, hát sikerült elérnem téged! Már 3 másik Lilla Stronge-ot hívtam, és az egyik elég csúnyán beszélt velem, képzeld!- magyarázza a nagyi.
- Szia nagyi! Úgy örülök, hogy hallhatlak!- nevetek fel. Mindig imádtam a nagyit. Kedves, és valamiért (talán, mert New York-ban élnek a nagyapámmal, vagy nem tudom) nagyon modern is. Megért engem, bár azt hiszem még mindig 5 évesnek néz, de a nagyszülők többsége így viszonyul az unokáihoz, szóval engem nem zavar.
- Azért hívlak, mert a géped áttették mára, szóval 5 óra múlva indul is. Kérlek készülj össze most, és rögtön indulj a reptérre, oksi?
- Úristen, ez nagyon hirtelen jött, de rendben, már megyek is.- bólogatok, mintha csak látná, amit csinálok.
- Szia drágám, a reptéren várunk majd a papival, puszi!- köszön el.
- Szia, nagyi!- köszönök én is, és rohanok a csomagjaimért, amik lent várnak.
A reptéren óriási tömeg van, én pedig máris futok a gépre.
Még épp elérem, így sikeresen leülök egy pasi mellé, aki végig egy helyben ül, és a notebookja képernyőjét bámulja. Komótosan előveszem az iPhone-omat, majd a fülhallgatóm is kihalászom a zsebemből, végül pedig elkezdek zenét hallgatni. Lassan csukódik le a szemem.
Az út végén a mellettem ülő férfi ébreszt fel éber álmomból.
- Kisasszony, megérkeztünk!- kocogtatja meg a vállam, majd összeszedem a csomagom.
És kilépek. Az óriási reptér tele van emberrel, de máris meglátom a nagyit, és a papit.

ITT folytatom (folytatódik a blog)

:D Szóval most komolyan itt, ezen a blogon fogom folytatni. Egy 2. évaddal. Új szereplőgárda, új emberek, új szemszög. Minek kezdjek másik blogot, ha egyszer ennek több oldalmegjelenítése van már? Nos, ezért is maradok, vagyis kezdek újra! Mondjátok el mindenkinek!