8. fejezet

A tanárunk hangos csattanással ledobja a naplót a tanári asztalra, mire az kinyílik. Hamiskás mosollyal az arcán belepillant, majd felnéz. Egy pisszenés sem hallatszik, szinte meg sem mozdul senki.
- Mona Stromgwell- a legtöbben fellélegeznek- és Lilla Stronge kijön, a többi kinyitja a könyvet, és a 48. oldal alapján vázlatot ír. Aki nem készül el, annak egyes!- jelenti ki, mire a könyvek egyszerre nyílnak ki, és mindenki sebesen elkezdi olvasni az anyagot.- meredten nézek a tanárra. Én? Felelek? A félév második napján? Újként? Matekból? A matek nem az erősségem, ráadásul mi egész mást tanultunk...azt hiszem.
Minden esetre a tanár kezdte elveszíteni a türelmét, így kivánszorogtam a táblához, és Monára néztem. Próbáltam jelezni neki, de nem figyelt rám, így beletörődtem a sorsomba.
Aztán elámulva meredtem előre, mert Mona elkezdte mondani az anyagot. De...nagyon jól. Konkrétan előrehaladt, példákat írt fel, feladatokat oldott meg, majd mikor végzett meg sem várva a tanár reakcióját, leült a helyére.
- Jeles, Mona, bár ezt mondanom sem kell, hisz tőled ez várható volt.- jelenti ki, majd beírja a jegyet és hozzám fordul.
- Te új vagy, igaz?- kérdezi rám sem nézve a tanár.
- Igen.- válaszolok, és a remény szikrája feléled bennem. Talán még megszán, és visszaküld a helyemre!
- Jó, kezdd!- utasít, mire én csalódottan továbbra is hallgatok. Körbenézek az osztályon. Mindenki ír, olvas, másol és dolgozik, és amúgy sem mer súgni.- Na, mire vár, Miss Stronge?- mordul rám felnézve, de én továbbra is csak nézek magam elé. Még az sem jut eszembe, amit a régi sulimban tanultunk. Aztán egyszer csak meghallok egy értelmes mondatot magam mögül. Elmondom. És a következő, majd még egy, és végül így megy ez az anyag végéig, mikor is a "vége" szó súgásának hallatán megállok, és a tanárra nézek, aki semmit nem vett észre.
- Rendben, leülhet, jeles, bár Mona sokkal több információval szolgált.- bólint, én pedig levágom magam a székemre és kalimpáló szívvel meredek az ellenőrzőmre. Mert ezt a hangot én két nap alatt száz közül is megismerném.
Will.

Kicsengőig csak ezen gondolkodtam- vagy inkább virultam-így a csengetést észre sem vettem, míg Jennie nem szólt.
- Lilla, kicsengettek!- majd kezét elhúzta a szemem előtt, én pedig a felelésem óta először pislogtam.- Valami baj van?- kérdezi aggódva, de megnyugtatom, és együtt indulunk ki a teremből az udvarra, ahol nagyon hideg van.
- Hé, Will súgott neked...- hozza szóba finoman megközelítve a témát Jannie, mire én elvörösödök, és ő pedig akaratlanul is "tudtam" arckifejezéssel fagyoskodik tovább mellettem.
- Csak melegem van!- magyarázkodom, ő pedig összehúzott szemöldökkel mered rám. Jó, ez hülyeség volt, ugyanis majdhogynem esős idő uralkodott, és senkinek nem volt melege...rajtam kívül.
- Ööö...értem.- mondja furán válaszul, én pedig elhatározom, hogy mostantól 5 percig inkább nem szólalok meg.