Miután elköszöntem mindenkitől kimentünk a ház elé és Caleb egy fehér bukósisakot nyújtott felém. Minek kell kettő? Talán másokat is vitt (vagy ami még rosszabb: visz) moziba?
- Mikor megkaptam a motort, anyu mindenképpen el akart jönni megnézni, hogyan vezetek, így kellett még egy bukósisak.- mondta rám sem nézve. Erre a kijelentésre elvörösödtem. Milyen arcot vághattam, ha ennyire nyilvánvaló volt, mit gondolok? Inkább hagyjuk...
- Óóó, értem.- vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.
- Akkor, indulhatunk?- nézett át a válla fölött, hogy engem is lásson.
- Ööö, mindjárt mehetünk.- kínlódtam a bukósisak csatjával.
- Mit csinálsz már?- nevetett fel, majd hátrahajolt és bekötötte nekem, amiből az lett, hogy még az előbbinél is vörösebb lettem, mert eléggé közel volt az arcunk.
- Köszi.- mosolyodtam el halványan. Átkaroltam a derekát (Wow!!!), mire elindult, közepes sebességgel, ahogy ígérte.
Az út jól telt, legalábbis nekem, mert a derekát foghattam. A plazába mentünk és mivel apuékkal, meg az indulással is sok időt vesztettünk, ezért csak arra volt időnk, hogy megvegyük a kaját és már mentünk is. Én nagy kólát és közepes popcorn-t vettem, Caleb pedig szintén nagy kólát és nachost kért. A film jó volt, nagyon tetszett, viszont a közepe felé, egyszer csak azt éreztem, hogy a kezem...nem tudom mozgatni. Így is történt, ugyanis Caleb az enyémre kulcsolta az ujjait. És erre én mit csináltam? Hát semmit. Konkrétan nem mertem ránézni, így mereven a filmet bámultam (csak bámultam, mert innentől engem semmi nem tudott érdekelni). A film végén egyszerűen visszahúztam a kezem, felálltam és kimentem a sorból, majd megvártam és mellette indultam el a folyosón. Elég késő volt már, így ásítozva lépkedtem mellette.
- Tetszett a film.- jelentettem be, félve nézve rá.
- Az jó- zárta rövidre a témát.
- Köszi, hogy elhoztál.- erőltettem a beszélgetést, bár látszólag ő nem nagyon akart velem kommunikálni.
- Szívesen. Akkor most hazaviszlek.- mondta ki, de még mindig csak maga elé bámult. Ebben a pillanatban nem tudom mi szállt meg, de úgy döntöttem, most én jövök. Így csak még egyszer felnéztem rá, majd megfogtam a kezét. Természetesen ezután visszatért eredeti énem, így most is csak magam elé meredtem. Ott sétáltunk egymás mellett, kézen fogva, és magunk elé nézve. A motorig ez nem változott, csendben felszálltunk, de mielőtt bármit tett volna, még gyorsan az arcára pillantottam. Mosolygott. A szívem (bár eddig nem említettem) zakatolt, a gyomrom kavargott és félő, hogy a Coca Cola újra a felszínre kerül. Azért csak kibírtam, majd a ház előtt meglepetten néztem ahogy Caleb leszáll a motorról.
- Bejössz?- néztem még mindig félve rá.
- Nem, köszi.- mondta. Jó-jó, de akkor miért szállt le? Még mindig kérdőn néztem rá. Nos, a válasz meglepetésként ért. Egyre közelebb hajolt hozzám, majd végül adott két puszit. Nos, ez így nem hangzik olyan nagy dolognak, de nekem nagyon sokat jelentett. Bénán intettem neki egyet-kettőt, majd néztem ahogy már csak apró pont látszik belőle. Mosolyogva, a történteket szinte meseként felfogva mentem be a házba. Csak anyu volt ébren (vagy legalábbis aput nem láttam). Mosolyogva érdeklődött, hogy milyen volt a mozizás.
- Hihetetlen.- válaszoltam, mire anyu kérdőn nézett, hogyan értem ezt. Választ nem kapott, én a szobámba mentem, így mikor egy pillanatra visszanéztem csak azt láttam, hogy a szakkönyveket lapozgatja fejcsóválva. Hát, van ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése