Először is köszönöm, hogy már 800-an vagyunk! Másodszor pedig azt is, hogy mindezt lehetővé tettétek számomra. Minden nap eszembe jut, hogy írnom kell és boldog vagyok miatta. KÖSZÖNÖM.
Na ennyi lenne a szokásos "köszönöm szöveg". Most pedig a Hawaii minta új része.
- Hát persze!- nevet fel a megkönnyebbüléstől.
- Óóó! Akkor jó.- mondom valamivel nyugodtabban.
- Miért hitted, hogy nem?- kérdezte még mindig nevetve.
- Hát, mert sosem beszéltünk erről.- próbáltam védekezni, de megtört a jég. Elröhögtem magam. Hogy lehettem ilyen hülye?
- Aha, tehát ami fél órával ezelőtt történt a ház előtt, nem volt elég egyértelmű?- piszkált még egy kicsit aranyosan.
- Jó-jó.- válaszoltam belátva az igazát.
- Tudod, hogy te vagy a csajom.- jelentette ki kedvesen, mire én elvörösödtem, de a név hallatán azonnal röhögnöm kellett. Caleb is elnevette magát és ott, abban a percben nagyon boldog voltam. Még beszéltünk kicsit, aztán elmentettem a számát. Természetesen Caleb néven, mert utálom, mikor valaki a barátját becézgeti. Folyamatosan vigyorogtam, majd ráeszméltem, hogy ma milyen hülye voltam. Miért hittem, hogy Calebnek ez nem jelentett annyit, mint nekem? Minden esetre megígértem magamnak, hogy máskor nem csinálok ilyen hülyeségeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése