- És akkor ti most jártok?- kérdezte anyu, miután mindent elmondtam és hallgatva bámultam rájuk. A kérdés hallatán megfagyott bennem a vér. Most akkor járunk? Nem beszéltünk róla. Semmiről sem. Alig ismerem. A felismerés eszeveszett erővel vágott arcon. Mit képzeltem? Ezzel a fiúval egyszer randiztam, akkor is egymás mellett ültünk 2 órán át (ha azt a kéz-a-kézben dolgot nem számoljuk). Semmit sem tudok róla, a zenei ízlésén kívül. Te jó ég!
- Igen.- hazudtam azonnal.
- Rendben. Nos ez esetben, minden rendben van.- nézett rám apu.
- Ennyi?- húztam össze a szemöldököm.
- Igen, már találkoztunk vele, nagyon rendes gyereknek tűnik.- néz rám anyu is. Hűű, szülők bizalma. Wow!
- Akkor mehetek a szobámba?- imádkozom, hogy már végre indulhassak.
- Persze, menj csak.- mondják, mire én már ugrok is. Miután elmegyek, halk susogást hallok apuék felől. De jó, hogy a szüleim kibeszélnek. Hip-hip-hurrá!
Miután felértem a szobámba azonnal az MSN elé ülök. Üzenet. Egy telószám Calebtől úgy fél órája. Yesss! Már tárcsázok is. Négy csöngés és felveszi.
- Szia, mi az?- érdeklődik vidáman. Majd amint meghallja a hangom helyesbít.
- Beszélnünk kell.- jelentem ki komolyan.
- Baj van?- komolyodik el ő is.
- Figyelj...- mondom megakadva.
-... mi most járunk?- kérdezem meg félve a választól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése