2. fejezet

Úgy döntöttem a blog elindulása alakalmából ma duplázom (de lehet, hogy a 3. fejezet is felkerül az oldalra még ma). Egyenlőre még összesen 12-en vagyunk, nem nagy a nézettség, remélem nem kell abbahagynom az írást kis nézettség miatt. Kissé aggódom, bár nem tudom első nap mit lehet "elvárni"a blogtól... :(
Viszont jó olvasást kívánok!

Június 17.
Kedves naplóm!
Reggel álmosan ébredtem, de mivel mára strandolás lett beígérve, kivételesen kihagytam az RR (reggeli-rituálé)-ból azt a részt, amikor a plafont bámulva próbálok felébredni. Gyorsan felkeltem és felöltöztem. Egy mellrésznél húzott, vékony fehér övvel kiegészített zöld pólót és hozzá egy halvány barna csőnacit vettem fel Converse-el. A fürdőben egy kicsit vacilláltam azon, hogy tegyek-e fel szájfényt, de végül is letettem a szándékról. Lefutottam a lépcsőn és a konyhában gyorsan ittam egy teát, majd miután anyuék megdicsérték a ruhám, összepakoltunk és elindultunk. A kocsiban hipermeleg volt. Amint odaértünk, olyan késztetést éreztem, hogy beleugorjak a Balatonba, hogy még ruhástul is képes lettem volna rá. Azért anyuék inkább rábeszéltek az átöltözésre. A bikinim Hawaii virág mintás, igazából nem vagyok nagyon híve ennek az egész "legyen mindenkinek ugyan olyan bikinije" dolognak. Hogy mi is ez? A starndon minden 2. embernek Hawaii mintás a fürdőruhája. De igazából a víz nagyon jó volt. Éppen a mellúszást gyakoroltam (pocsékul ment az úszás mindig), amikor egy nagy csattanást hallottam és egy nagy ütést éreztem a fejemen. Mire feleszméltem, már csak annyit láttam, hogy egy röplabda lebeg a víz felszínén tőlem fél méterre és, hogy egy iszonyú helyes fiú áll meg előttem. Szinte fekete szeme, állig érő világos barna haja és bűnbánó arca van. Jaa, és kihagytam a kockás hasát. Abban a szent pillanatban nem tudtam mi a cikisebb: az, hogy éppen valamiféle "kutyaúszást" próbálgattam, mikor meglátott, vagy az, hogy totál vörösen állok, a fejem sajog, a fiú pedig kérdőn néz. Ááá, tuti kérdezett valamit, de nem figyeltem, gőzöm sincs mit. Miért járatom le magam előtte?
- Bocsi, nem figyeltem, mit mondtál?- szóltam, miközben a hangomra rá sem ismertem, olyan vékony volt.
- Ó, csak azt kérdeztem, jó vagy-e?- nézett rám és egy halvány mosolyt küldött felém.
- Igen, rendben vagyok- néztem rá, de még mindig engem méregetett-, csak kicsit fáj a fejem.- vallottam be végül.
- És azt hiszem kimegyek a vízből.- jelentettem ki, majd már indultam is, csakhogy nem tudtam. A velem kb. egykorú srác, ahogy ezt meghallotta, mellém lépett.
- Kikísérlek.- mondta határozottan. Majd megfogta a csuklóm, amitől én elvörösödtem, a haverjai felől pedig (akikkel röpiztek), apró huhogást hallottam. Hát, ez sem segített abban, hogy a fejem normál színű legyen. A szívem pedig ne dobogjon, úgy, hogy a fél part azt hallgassa. Miközben nekiállt kifelé húzni, óvatosan és alig hallhatóan ezt mondta felém fordulva.
- Ne is foglalkozz velük. Csak hülyéskednek...-ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal.
-Ó, hát...az jó.- dadogtam. Nem tudom, hogy amiatt, hogy a csuklóm fogta, vagy amiatt, hogy rám mosolygott. Nos, más lány tuti kiélvezné a helyzetet, de én bezzeg csak dadogok. Hurrá.
Amikor felértünk a vízbe vezető lépcsőn, elengedte a kezem és várta, hova megyek. Oké, tehát anyuékhoz is elkísér. Megindultam ő pedig jött mellettem. Ekkor vettem észre a bő, háromnegyedes úszónadrágját. Hawaii mintás! :)