3. fejezet

Komolyan mondom, iszonyú jók vagytok! Már 147-en vagyunk és nagyon örülök ennek! Azt hiszem most már ki kéne alakítani valami rendszert, hogy hét közben mikor írjak. Na most ezzel az van, hogy nem akarok én választani, tehát kérlek írjatok kommentet, mert úgy szeretném alakítani, ahogy nektek jó, elvégre ti vagytok az olvasók.
És akkor jöjjön a 3. fejezet. Ezen a részén nem változtatok az írásnak, tehát szombaton és vasárnap mindig írok (legalábbis megpróbálok). Na, nem húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok.

Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen menő srác itt sétál mellettem! Félúton megálltam, majd anyuék felé mutattam.
- Ők a szüleim, köszi, hogy kikísértél.- néztem rá mosolyogva.
- Nincs mit, bármikor.- mosolygott vissza, majd megfordult és elment.
- Vigyázz magadra!- kiáltotta mélyen a szemembe nézve. Odament a haverjaihoz, akik persze azonnal szívatni kezdték.
- Ki volt ez?- kérdezte az egyik végül.
- Csak egy lány.- szólt a fiú egyszerűen, majd tovább hülyültek. Tehát "csak egy lány". Hurrá. Leültem a  a kék feliratos törölközőmre, majd kihúztam a hajamból a hajgumit.
- Ki volt ez a fiú?- nézett rám apu tipikus "mit akar a lányomtól?" nézéssel.
- Fejen dobott labdával és kikísért.- mondtam egyszerűen, majd hátradöntöttem a fejem, hogy napozhassak egy kicsit.
- Direkt?!-kérdezte apa az imént elkezdett sportújságjából felnézve.
- Dehogy, véletlen!- mondtam furán. Miért dobna meg direkt, aztán kísérgetne?
- Jól vagy?- nézett aggódva anyu. Nos, neki legalább nem csak a kísérőm számít.
- Igen, nem fáj semmim.- mondtam rádöbbenve arra, hogy már nem is fáj a fejem. Ezután anyuék abbahagyták a kikérdezést és anyu szintén napozni, apu pedig továbbra is olvasni kezdett. Én végül elővettem egy rajzlapot és nekiálltam egy vázlatnak. Khm, talán "kissé" hasonlított a srácra. Kiskorom óta jól rajzolok, de mostanában nem nagyon szoktam.
- Milyen kedves az a fiú, hogy kikísért, nem Karen?- próbált a lényegre térni anyu, miközben kedvesen vigyorgott. Csak akkor szólít a nevemen, ha  ki akar valamit deríteni. Sajnos nem tudtam mit tenni, elvörösödtem. Igen, anyu látta a rajzom. Huppsz.
- Igen valóban.- préseltem ki a számon, miközben folyamatosan lefelé néztem. Na erre már apa is felfigyelt. De anyuék rendesek, mert nem szóltak semmit. Ennyiből már megbizonyosodtak a saját igazukról. Néhány perc múlva a rajzom elkészült és azért, a szülő az szülő, meg már úgyis tudják az egészet, tehát nekik is megmutattam. Megdicsérték. Gondosan elraktam a nacim zsebébe (majd otthon kirakom a parafatáblára), de unatkozni kezdtem és mivel éhes is voltam, így anyuék nyomtak némi pénzt a kezembe, mondván, "ne ott kínlódjak, mert nagyon zavaró, menjek a büfébe és vegyek kaját".
A büfében egy adag sült krumplit kértem, amire várni kellett. Miután bemondtam a nevem, leültem az egyik asztalhoz. Éppen a fogpiszkálókkal szórakoztam, mikor belépett a kísérőm.
- Egy hamburgert kérek.- mondta.
- A neve pedig...?- kérdezte a pénztároslány, aki eléggé elájult tőle.
- Caleb Skin. - jelentette ki, majd megfordult és felém nézve mondta. Ilyen irigy képpel rám még sosem néztek lányok. Tehát tudom a nevét. Már nem csak a kísérő. Kérdőn nézett felém, majd végül leesett, hogy arra vár, én is bemutatkozzak.
- Karen Sue.-mondtam ki és a gyomrom közben elkezdett liftezni. Nem is véletlenül. Ugyanis mellém ült, így együtt vártunk. OMG!! Oké, nyugi, beszélgetni kell. De miről? Már épp a fuldoklás szélén álltam a kínos csend közben, mikor megszólalt. Hú, végre.