Szörnyen unatkozom, így felrakom a 6. fejezetet is nektek. Reményeim szerint tetszeni fog. Jó olvasást hozzá!
Apuék nagyon örültek neki, hogy jól elvoltam.
- Olyan jó, hogy máris sok barátot szerzel!- jelentette ki anyu. Nyár után 9.-es leszek, így új barátokat kell szereznem. Nos, ezt anyuék nagyon túlizgulják, mert általánosban is jól összebarátkoztam mindenkivel. Na mindegy.
- Aha.- mosolyodtam el, majd összepakoltam, mivel mi is indulni készültünk. Direkt siettem és emiatt volt időm átöltözni, valamint venni Magnum jégkrémet a büfében. Nagyon-nagyon finom az a fagyi! Miután elnyaltam már indultunk is haza.
Otthon újra a Tablet elé ültem. Az ágyon ülve, felhúzott térdeimen tartottam és míg a Hurts like heaven ment a YouTube-on, megnéztem az MSN-t. Egy új ember jelölt be. Caleb. Remegve rákattintottam a nevére. Elfoglaltat jelzett. Azért letettem tálcára, hátha feljön idővel. Miközben ezeket intéztem, felmentem a Teveclubra és megetettem (cukorrúd) és itattam (jeges tea) a tevém. Már fél éve megvan és megszánom mindig, így nem hagyom meghalni. Épp a YouTube-on szörföztem meg ilyesmi, mikor észrevettem, hogy felugrik az MSN. Igen, ő volt az.
Caleb üzenete: Szia!
Karen üzenete: Helló!
Caleb üzenete:Mit csinálsz?
Karen üzenete: Zenét hallgatok...
Caleb üzenete: Kitől?
Karen üzenete: Justin Bieber.
Caleb ablakrezgést küld.
Karen üzenete: Csak viccelek, nyugi. Amúgy Katy Perry .
Caleb üzenete: Az már valamivel jobb.
Karen üzenete: Miért te miket hallgatsz?
Caleb üzenete: Mac Miller, David Guetta, Hősök ilyesmit.
Karen üzenete: Nem ismerem, kivéve David Guetta-t.
Caleb üzenete: Nézd meg YouTube-on.
Karen üzenete: Oké.
Anyu felkiált, hogy kész vacsi. Mennem kell. Ajj!
Karen üzenete: Mennem kell, szia!
Caleb üzenete: Jó 8!
És kilépek. Őszintén boldog vagyok. Ez a szerelem...?
Vacsi után (spagetti! Nyami!), TV-zek egy kicsit. Megnéztem a Camp Rock két részét. Iszonyú jó volt. Holnap azt hiszem a Tökéletes hang jön. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése