Sziasztok! A nagy szünetet sajnálom. Elgondolkodtam, és tulajdon képen azt hiszem a következő három napban egyszerre több bejegyzés is fog felkerülni az oldalra és azt hiszem eljön a Hawaii minta vége. Összesen 42 bejegyzést írtam Nektek (ezzel együtt 43-at), 25 fejezetet (eddig) és ezek mind- mind szép számok. Az oldalmegjelenítés 2000 fölött van (a zöld mérő csak a profil megjelenítést méri!), és naponta 20-30 ember jön fel a blogra. Ez szerintem nagyon szuper eredmény, szóval az elkövetkező három napban mindent beleadok. Még egy kicsit vonakodok a blog befejezésével kapcsolatban, írjatok megjegyzést Ti is, mi a véleményetek.
- Mehetünk?- mosolygott rám. A fürdőgatyájában volt, és egy kék pólóban.
- Persze.- virultam látványosan. Boldogan gondolkodtam el azon, vajon mi lesz, ha meghalok a túl sok mosolygástól. Azt hiszem, nem lesz rossz halálom.
Caleb megfogta a táskám, majd szabad kezével az enyém után nyúlt. Na ebben a pillanatban a szívem elszánt akarata volt, hogy kiugorjon.
Kimentünk a ház elé, ahol ott állt egy...egy autó.
- Ööö...- néztem elámulva az ezüst színben pompázó járgányt.
- Hát, tudod, mindjárt itt a szülinapom, és anyu minden áron venni akart egy autót.- mosolyodott el halványan.
- Hű!- bólintottam.
- Várj, és a jogosítványod?- kérdeztem elképedve.
- Nyugi, az is van.- nyugtatott meg. De még mindig volt baj.
- Ezt meg kell mondanom a szüleimnek.- mondtam magabiztosan, és már rohantam is be. Caleb pedig utánam.
- Hé! Állj már meg!- kapta el a csuklóm, majd folytatta.- Karen, már szóltam a szüleidnek.- mondta gyorsan.
- Mikor?- húztam össze a szemem.
- Mikor ezt- emelte meg a táskám.- pakoltad össze és én már nálatok voltam.- magyarázza.
- Ó. Rendben.- biccentettem, majd kérdőn a kocsi felé néztem. Most akkor hová üljek?
- Na ne csináld már!- sóhajtott fel nevetve, majd bentről kitárta a mellette lévő ajtót. Ó, akkor jó.
Az út úgy telt, hogy én össze vissza forogtam "felmérve" a kocsit, amin Caleb szakadt a röhögéstől. Utána a rádiót nyomkodtam, majd csodák csodájára találtam egy dalt.
- Jé, nézd! Micsoda szerencse!- szívatom kicsit Calebet. A rádióból természetesen Katy Perry szól.
- Ó, tényleg.- morogja finoman meglökve, nevetve rávigyorgok.
A strandon gyönyörű idő volt, jól döntöttünk ma, hogy elmentünk. Calebbel az oldalamon jól éreztem magam. Sokat beszélgettünk, viszont valahányszor a vízben voltunk ellőtte a "Hé, ne dobjalak meg?" viccét, amitől én elvörösödtem, ő pedig elmosolyodott. Hm. Ennek nem fordítva kéne lennie? Na mindegy.
Mikor este kifáradva hazaértem, anyáék már a hálóban voltak, így csak beköszöntem, majd rohantam én is az ágy felé. Jó éjt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése