28. fejezet

- Caleb felajánlotta a sajátját, hogy mivel neki már nem kell a kocsi mellé egy robogó.- magyarázom.
- Nem.- vágja rá apa.
- De kedvezményes lenne!- erősködöm.
- Ööö. Azt hiszem én elmegyek.- szól közbe Caleb, megérezve a vitát.
- Rendben.- egyezek bele "majd én elintézem" hangsúllyal, le sem véve a szemem apáról. Caleb ad két puszit, majd lelép...kissé gyorsan.
- Hé-hé-hé.- nyugtat le anya.
- Karen, még nincs is jogosítványod.- emlékeztet. Nos, ez nekem sem jutott eszembe.
- Oké, de csak itt az utcában használnám, nem utazni, meg ilyesmi.- harcolok továbbra is.
- De hát akkor meg minek?- teszi fel a kérdést apu.
- Csak addig lennék vele az utcában, míg nincs jogosítványom, utána viszont már bárhol használhatnám, Caleb pedig most adja el, nem fogja "félre tenni".- ezen mindketten elgondolkoznak.
- Csak akkor, ha van elég pénzed rá, és van hozzá védőfelszerelésed.- alkudoznak.
- Mindkettő rendben van. Calebnek van bukósisakja, nekem pedig van elég spórolt pénzem.- vigyorgok. Anya sóhajt egyet.
- Akkor szólj Calebnek, és menj el hozzájuk a motorért. Hozzátok ide, itt gyakorolj. De visszaadom, ha bármi bajod lesz!- fenyeget meg.
- Köszönöm és vigyázok magamra.- bólintok. Már hívom is Calebet.
- Sikerrr!- kiáltok bele a telefonba.
- Az jó. Figyelj, nem lesz bajod?- kérdezi aggódva.
- Hát, segíthetnél az elején.- vallom be.
- Természetesen.- ígéri.
- A szüleim szerint még ma oda kéne mennem hozzád megvenni a védőfelszerelést, meg a robogót.
- Oké, gyere... idetalálsz gyalog?- érzem a hangján, hogy mosolyog.
- Igen, remélem.- mondom, miközben magamban átismételem, mikor merre kell menni.
- Jól van, akkor gyere.- egyezik bele, majd leteszi.
Elrakom a telefont, előszedem a pénztárcám az ágy alól és összeszámolom a pénzt. Még marad is. Hurrá! Gyorsan egy sportcipőre cserélem a magas sarkút, és lemegyek.
A ház előtt lassan elindulok, miközben bólogatva koncentrálok az útra.
Odaérek és gyorsan ellenőrzöm, hogy tényleg elhoztam-e mindent. Oké, nyugi. Becsengetek, majd minden bizonnyal Suetól származó "nyitva van, gyere!" kiáltás után benyitok.
- Szia Karen! Örülök, hogy újra eljöttél hozzánk.- mosolyog kedvesen.
- Jó napot.- mondom szégyenlősen.
- Jaj, drágám, nem megbeszéltük már, hogy nyugodtan tegezz?- nevetgél.
- Hát persze, igen, tényleg.- bólintok elvörösödve. Körbenézek. Minden ugyan olyan, mint legutóbb volt.
- A robogóért jöttem.- mosolyodok el.
- Rendben van.- válaszol, majd meglátva a keresgélő tekintetem, azonnal kiszúrja, így szól Calebnek.
- Köszönöm.- pirulok el.
- Szia!- köszönt csókkal Caleb, mire majdnem elájulok.
- Gyere, kint van a garázsban.- tol el magától, majd kézen fogva vezet.
- Hm. Oké.- nézem meg. Kék színe van, és csillog-villog.
- Szeretném otthon kipróbálni. Segítesz?- kérdezem meg félve.
- Aha, megígértem.- mondja ki.
- Klassz.
- Kiviszem az útra, oké?- kezdi tolni.
- Jó, én bemegyek Suehoz elköszönni.- bólintok, majd elindulok.
- Elmegyünk kipróbálni a motort.- jelentem be.
- Karen. El kell valamit mondanom.- néz rám szégyenkezve, rögtön megijedek. Ekkor lép be Caleb.
- Tudjátok. Van valami, amit nem akartam soha elmondani Calebnek.- néz rá, mielőtt folytatná.- Igazából...én vagyok az igazi édesanyja.- vallja be.
- Mi?- kérdezzük egyszerre.
- Nem akartam elmondani, mert akkor felmerülne a kérdés, hogy ki az apád.- bámulja a cipőjét Sue.
- De hát...hogy tehetted ezt?!- borul ki Caleb.
- Igen, tudom...de.- erre Caleb megfordul és kimegy.
- Hé! Várj!- futok utána. Épp el tudom kapni a kezét.
- Karen én...sajnálom.- mondja, majd elhajt a robogóval.
Én egy percig csak állok. Nem tudom felfogni a történteket.
- Hát jó.- mondom. Bemegyek a garázsba és elindítom az autót. Még látni Caleb eltűnő alakját. Menni fog ez nekem. Hiszen számtalanszor láttam már aput ilyet csinálni.
És tényleg, egész ügyes vagyok. Caleb egy erdő felé hajt, én pedig utánamegyek. Amint megáll, én villámgyorsan csinálok mindent. Így sikerül beérnem őt.
- Caleb. Várj már meg.- kiáltok utána mérgesen. Erre megáll, hátranéz, majd hitetlenül felnevet. Inkább szenvedésből, mintsem más miatt.
- Látom elhoztad az autót.- vállat vonok. Végre mellé lépek és megfogom a kezét.
- Egyedül nem hagylak.- válaszolom előre nézve.
- Sejthettem volna.- motyogja halkan. Kérdőn nézek rá.
- Mióta veled vagyok, Sue nagyon furcsán viselkedett. Hát most már tudom miért.- magyarázza.
- Most mi lesz?- teszem fel a kérdést, amit nem igazán akartunk hallani.